2012. február 20., hétfő

Képes 1x1

Ma hajnalban, miután a kisebbik lányom ( aki egyébként 21 éves lesz és 183 cm:)) elment az iskolába, nekiültem és elkezdtem nézegetni más bejegyzéseit. Annyi sok hasznos dolgot láttam fenn, hogy hirtelen az jutott eszembe, minek is kezdtem én ebbe bele, hiszen más már régen feltette azokat a dolgokat, amik nekem is megvannak. Aztán reggel az iskolában nagy örömmel és szeretettel fogadtak a gyerekeim. Mert ugye, nekem a sajátomon kívül van még 14. Egyszer mikor egy ismerősnek beszéltem a gyerekeimről, megkérdezte, hogy hány is van, mire én mondtam, hogy 14. Megkérdezte:-Nem csak kettő? Hát nem. Szinte úgy szeretem mind a 14-et, hogy ezért mondom rájuk is, hogy a gyerekeim. ( Egyébként azért volt nagy az öröm, mert azt hitték, nem megyek, mivel a múlt héten kiújult a gyomorfekélyem.) Szóval elmeséltem nekik, hogy mit csináltam a hétvégén, és nagyon belelkesedtek, hogy róluk is teszek majd fel képet. Meg aztán, hátha tudok adni valami olyasmit, amit mások még nem tettek közzé.

Egy piacozásom alkalmával találtam az alábbi szorzásos társasjátékot, amiből sajnos hiányoznak a darabok, de úgy gondoltam, hátha lesz valaki olyan ügyes, hogy jó rajzolóként ki tudja egészíteni. Illetve ez alapján bárki készíthet hasonlót, vagy csak gyönyörködik benne és nosztalgiázik.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése