2012. április 12., csütörtök

Költészet-napi verseny

A költészet napja alkalmából minden évben versenyt hirdetnek a körzetünkben az alsó tagozatos gyerekek számára. Különböző kategóriákban (mesemondás, versmondás, prózamondás és ismeretlen szöveg olvasása) mérhetik össze rátermettségüket a tanulók. Minden évben megmérettetjük magunkat mi is, és szép eredményeket érünk el. Így volt ez az idén is. 6 tanuló képviselte iskolánkat, melyből egy 4. osztályos kislányunk II. helyezést ért el. A többiek az 5-9. helyezés között végeztek. Volt, aki szomorúan fogadta ezt a hírt, de elmagyaráztuk neki, hogy hány olyan gyerek van, aki el sem indul ezen a versenyen. Nem tudom, hogy sikerült-e meggyőznünk?
Úgy gondolom, most is igaz a mondás, hogy nem az eredmény, hanem a részvét a fontos.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése