2012. május 12., szombat

Hófehérke és a hét törpe nevelő hatásai; a hét történései

A héten nem sok időm jutott a számítógép elé ülni, hajtottunk az iskolában, otthon is megvolt a munka, így csak most számolok be arról, mi történt nálunk.
Hétfőn lezajlottak az anyák napi ünnepségek, számomra kisebb bosszúsággal. Nem tudom, máshol még szokás-e, de bennünk felmerült a gondolat, hogy változtatni kellene ezen a hagyományon. Ugyanis az osztályomban vannak bejárók, napközisek, akik sajnos nem jöttek vissza. Így nem lett olyan frappáns a műsor, mint ahogy az lehetett volna. :(




Egész héten keményen dolgoztunk, de sikerült a 10-nél nagyobb számok szorzását, a maradékos osztást és a 10-nél nagyobb hányados kiszámítását mindenkinek megtanítani, jól begyakorolni, így hétfőn garantált ötös-eső várható.

Több napon keresztül olvastuk a Hófehérke és a hét törpe című mesét. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, ezért tegnap egy kicsit lazítottunk és megnéztük a Walt Disney-s rajzfilmet. Csatlakoztak hozzánk az elsősök is. Öröm volt nézni, ahogy figyeltek, néhány gyereknek még a szája is tátva maradt. Nagyon jókat nevettek a törpék és az állatkák tréfás helyzetein. Megbeszéltük, hogy milyen különbség van az olvasottak és a látottak között.
Környezetből az emberi testtel foglalkozunk, beszélgettünk a helyes tisztálkodásról, fogmosásról. Nem is emlékeztem, de a rajzfilmben is szó van a mosakodásról, mármint hogy a törpék nem nagyon akarnak megmosakodni, mivel ők mosakodtak újévkor. Jót derültünk rajta, majd megbeszéltük a napi tisztálkodás fontosságát, valamint a lakás tisztán tartásának fontosságát is. (Mi mindenre jó egy mese! :))






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése