2012. július 1., vasárnap

Betűmesék a Játékház tankönyvhöz maci "m" 2.

Az előző bejegyzésben írtam, hogy miért is adtam a fejemet a meseírásra. Lehet, hogy egy meseíró szemével nézve ez messze áll a klasszikus mese fogalmától, de mint motivációs mese, nagyon élvezték a gyerekek. Utána megkapták a maci figurát, ők is beszélgethettek vele, bevontuk a játékokat a tanulás minden mozzanatába. 
Volt úgy, hogy a maci nekem súgott valamit, és a gyerekek izgatottan figyeltek, hogy elárulom-e nekik, mit mondott a maci. Az ő dicsérete nagy jelentőséggel bírt a gyerekek szemében. Annál pedig nem volt nagyobb öröm, ha odaült a padjukra, hogy egy kicsit velük tanuljon, vagy csak figyelje a munkájukat, esetleg segítsen a bizonytalanoknak.
Kicsit eltértem a tanmenettől, hiszen az osztályomban nagyon sok a problémás tanuló, így nem kezdtem el az első napon a betűtanítást. Ezért a maci hívóképéhez két mesét is kitaláltam.

A maci meséje "m" 2.

Emlékeztek Tomira és a macijára? Mit ígért neki Tomi az első napon?
Igen, azt, hogy mindent megtanít neki, amit az iskolában tanul. 
A maci éppen szunyókált, mikor Tomi hazaért az iskolából.
- Mmm! - mondta dühösen, amikor felébredt,  ami mackónyelven azt jelenti: - Miért nem ébresztettél fel, mikor megjöttél az iskolából?
- Tudod, nemrég értem haza, és épp a szüleimnek meséltem el, hogy milyen is az iskola. 
- Mmm? - kérdezte a maci, ami azt jelentette: -Nekem is elmondod?
Peti hosszasan mesélt az iskoláról, a tanító néniről és a gyerekekről. A maci örült, hogy kis barátjának ennyire tetszett az iskola.
- Mmm? - kérdezte újból a maci. És mit tanultál ma?
- Ma még csak ismerkedtünk, verseltünk és énekeltünk, de holnap megkezdődik az igazi munka.
- Mmm - lelkendezett a maci, ami az ő nyelvén azt jelenti: - Jaj, de jó lesz, alig várom már a holnapot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése