2012. november 13., kedd

Felfedezzük a Világegyetemet 2.

A múlt héten elkezdtük a Világegyetem projektet, melyről folyamatosan beszámoltam. Tegnap ismét úgy alakult a helyzet, hogy tesi és olvasás órán tudtunk fordítani rá egy kis időt. Így az erőnléti teszt mellett jöhetett újra egy kis ismeretanyag is. Persze, játékos formában.

Végre sikerült az erőnléti teszt utolsó feladatát is megcsinálni, így megszületett az eredmény. Íme a négy parancsnok:




Még az őszi szünetben találtam erre az oldalra, ahol bemutatók vannak a csillagászat után érdeklődő felső tagozatos és középiskolás diákoknak. Kicsit változtattam a diákon, mivel mi még kicsik vagyunk, így nem kell túl sok ismeretanyag. Néhány diát kivettem, illetve új diákat is létrehoztam, az elképzelésemnek megfelelően. Ezt néztük meg először.



Milyen a legénység űrhajó nélkül? Semmilyen. Éppen ezért, miután megnéztük a diasorozatot, a parancsnokok húztak egy-egy borítékot. Hogy melyik csapat kinek az űrhajóját kapja, az után derült ki, hogy összerakták a szétnyírt papírdarabokat. Versenyre ment a kirakás, sajnos volt olyan csapat, aki nem készült el időre. Pont járt kirakásért, a személy megnevezéséért és az űrhajó nevéért. A hónap végén lesz majd eredményhirdetés, addig többször kapnak feladatot a tanulók. A projekt zárásaként pedig egy kis vetélkedő lesz az utolsó napon.








A négy csapat képei a következők voltak: Lajka kutya (űrhajójuk a Szputnyik 2), Jurij Gagarin (Vosztok 1), Neil Amstrongék (Apolló 11), Farkas Bertalan (Szojuz 36). Ebben a hónapban ezeknek az űrhajóknak lesznek ők a legénységei.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése