2013. március 31., vasárnap

Bloglovin


Biztosan hallottatok már róla, (nekem a lányom mondta, de nem sok mindent értek belőle) hogy július elején megszűnik a Google Reader. Szerencsére van megoldás, így továbbra is tudjátok követni a blogot, ha szeretnétek. A lányom már be is regisztrált a Bloglovin-ra, úgyhogy  ezentúl ott fogom követni a kedvenceimet, és ti is ott követhettek engem. A regisztráció menetéről Lakkfan Verus egy nagyon szuper kis útmutatót írt, azt mindenképpen érdemes elolvasni. 

Természetesen a blogot is regisztráltam, úgyhogy ha továbbra sem szeretnétek lemaradni az új posztokról, akkor a következő képre kattintva tudtok követni:


Follow on Bloglovin.

2013. március 25., hétfő

Heti tevékenységeink

Mindig gondba vagyok, mikor előre megmutatom az ötleteket, hogy utána hogyan tegyem közzé az eredményt. Érdemes-e rá külön egy bejegyzés, vagy más témánál mutassam meg. Úgy gondoltam, nem várok. Mert ugye nem az ötletek mutogatása a lényeg, hanem a megvalósítás. 

A húsvéti készülődésben telt el a múlt hét, nézzétek, miket "műveltünk". (Azért csak ennyi munka született, mert lassan betegség miatt "elfogy" az osztály. Pénteken már csak kilencen voltunk, hatan hiányoztak.)

De azért újat is hoztam ám. A tojásnyuszit később találtam, ezért nem láthattátok, de egyszerűségével és mutatósságával megfogott. Mivel csak rajzlapra volt szükség, ez lett a befutó technika órára.

Easter Egg Magic Trick
Forrás







Dobtunk nyuszit...




Színeztünk a szófajoknak megfelelő színnel...





Rajzórán pedig néhány gyerek tojást festett, (akik hoztak) és elkészült a húsvéti képeslap is. 
Mivel a tankönyvrendelés beindult a múlt héten (rengeteg plusz munkával jár, aki csinálja tudja miről beszélek), nem volt időm bonyolultabb, anyagigényesebb ötlethez sablonnal előkészülni. Nem baj, lesz húsvét jövőre is, és akkor hátha több időm lesz.









Végül még egy nyuszidobálós játék, aki unatkozna a szünetben. Erre a hétvégén bukkantam. Ma ki is próbáltuk, nagy sikerrel. 




Ugye, milyen aranyosak?




2013. március 24., vasárnap

Gyermekkorom kedvenc játékai 2. Ugróiskola

Mivel a játék nevét nem tudom, így a neten sem tudtam rákeresni erre az ugróiskolára. (Ha valaki tudja a játék nevét, írja meg legyen szíves!) Gyerekkorom másik nagy kedvence volt.

Mint azt a múlt héten írtam, a nyolcas ugróiskolát be kellett a szünetekre tiltani, így új játékot mutattam. Ez is ugróiskola, csak kő nélkül. Először is rajzolni kell a földre egy 3 x 3-as négyzetet, melynek oldalai kb 30 - 30 cm hosszúak.


1. osztály 
1. sor: A játékos először megáll a négyzet oldalával szemben, páros lábbal beugrik az első sor 
 középső négyzetébe, majd terpesszel ugrik a két szélsőbe, két lábbal újra a középsőbe, majd hátrafelé kiugrik. 
2. sor: Az ugró a középső sor középső négyzetébe ugrik, majd terpesszel szét- és összeugrik, hátrafelé beugrik az 1. sor középső kockájába, szét- és összeugrás következik, majd kiugrik. 
3. sor: A 3. sor  középső kockájába ugrik, szét-össze, majd hátra a 2. sor középső négyzetébe, szét-össze, újra hátra az 1. sor középső négyzetébe szét-össze, és ki.

2. osztály
1 lábbal ugrik a játékos a középső mezőkbe, utána az 1. osztály szerint jár el.

3. osztály
Keresztezett lábbal ugrik a középső mezőkbe, majd az 1. osztály szerint játszik tovább.

4 - 5-6. osztály
A játékos a négyzet csúcsához (sarkához) áll, onnan végzi el a fenti ugrásokat, páros lábbal (4. osztály), egy lábbal (5. osztály) és keresztbe tett lábbal (6. osztály). A páratlan számú mezőbe ugrik, majd terpeszugrással a páros számú mezőkbe.  Itt is hátrafelé ugrálva jön ki, mint az 1. osztálynál.



 Aki a vonalra lép átadja a következő játékosnak a terepet, majd ha az a gyerek hibázik, az 1. játékos attól az osztálytól folytatja az iskolát, amelynél előzőleg hibázott. Győz az, aki leghamarabb kijárja az iskola minden osztályát. 

Remélem nem írtam túl bonyolultan. Játszani sokkal egyszerűbb. A gyerekek pillanatok alatt megértették.






2013. március 22., péntek

Szobai játékok 2. Szabadulj!

Amit most ajánlok, egyszerű kockajáték, szintén a De jó játék ez gyerekek című könyvből. Ebben a könyvben számos olyan játék van, amit mi játszottunk gyerekkorunkban. (Lehet, hogy ebből tanította meg valaki valakinek, aki aztán megtanított minket? Valószínű.) A lényeg, itt az ideje továbbadni, mielőtt feledésbe nem merül.

Egy keményebb papírlapra 6 db kört rajzolunk, s a dobókocka számai szerint 1-6-ig számozzuk őket. A körök akkorák legyenek, hogy 1-1 gomb beleférjen. Minden játékos kap 10 db gombot (vagy babszemet, apróbb tárgyat.) 
kezdődik a játék: Sorban mindenki dob a kockával. Az első a dobott számnak megfelelő kört ( pl. az ötös számú kört) elfoglalja azzal, hogy egy gombot ráhelyez. A többiek a dobás után már csak üres körbe tehetik gombjukat, ha foglalt a kör, nem tehetnek le, sőt fel kell venniük az ott levőt is. Kivétel a 6-os dobás. Aki hatost dob, a foglalt körökbe is lerakhat egy-egy gombot.
Az győz, aki először rakta le az összes gombjait.


Természetesen bárki módosíthat a játékszabályon, amit én meg is tettem. 
Miután a héten húsvéti témákat keresgéltem, párhuzamosan a régi játékok mellett, az jutott eszembe, mennyivel izgalmasabb lenne ez a játék, érdekesebb játékmezővel. (Persze, ha unatkozunk, és nincs kéznél semmi, az eredi ötlet a legkézenfekvőbb, mivel ahhoz csak egy papírlap kell. De ha már lúd, legyen kövér.)

Külföldi oldalakon találkoztam olyan játékkal, hogy dobj két vagy három dobókockával, add össze, és színezz vagy tégy egy korongot az eredményre. Miért ne lehetne az ilyen lapokat használni ehhez a játékhoz?  Kicsit nehezebb,  több mező van, éppen ezért szerintem még izgalmasabb a játék.  



Ezt már mutattam más feladatként


Forrás


Forrás


Három dobókockával:

Forrás

Forrás


Ezt még a tavaszi szünet előtt megmutatom az osztályomnak. 

Próbáljátok ki ti is! Jó játékot!



Szobai játékok 1. Kártyajáték

A múlt heti áramhiány minden környékünkön élő számára "nagy élmény" volt. Láttam a saját lányaimon, mennyire szenvednek, mivel ők már nem a hétfői adásszüneten nőttek fel. Számukra és tőlük fiatalabb korú társaik számára ez maga volt a világ vége! Mi az, hogy nincs internet? Mi az, hogy nincs tévé? 

Bár felénk még sok családban nincs számítógép és internet, a tévéműsor  hiányára és az unatkozásra panaszkodott hétfőn mindenki. Tudtam én ezt panaszkodás nélkül is. El is határoztam, hogy összeszedem azokat a játékokat, amivel mi játszottunk annak idején, azon az ominózus hétfői estéken. No meg azokon a napokon, mikor az egyetlen csatorna olyan műsort közvetített, ami nem érdekelt minket.

A férjemmel meséltünk a lányoknak azokról a nagy kártyapartikról, amikor átjöttek a szomszédok, ment a jóízű nevetés, csipkelődés kártyázás közben. 
Éppen ezért kártyázással ütöttük el mi is az estét. (A kártyajátékok nagyon fejlesztő hatásúak, járt hozzánk egy fejlesztőpedagógus, aki Fájer-t játszott a fejlesztőórákon, és ő mesélte.) Többféle kártyajátékot ismerek, van is jó néhány kedvenc, amit ezek közül szeretnék most megmutatni, az a LÓRUM. (Persze van ennek számítógépes változata is, de mennyivel jobb, ha a család együtt játszik. Szabályt is találtam, de ugye ahány ház, ...)




A Lórumot egy pakli magyar kártyával kell játszani, három vagy négy fővel. A játék menetéről és a játékvariációkról lejjebb olvashattok. Mi végül is, (ahogy végigolvastam a lehetőségeket,) a KIRAKÓS-at játszottuk.

A kezdő játékos kiválaszt egy kártyát, ez lesz a kezdőlap. A lényeg, hogy sorrendbe kell rakni mind a négy színből a sort.  A következő játékos vagy a kezdőlapnak megfelelő kártyát teszi az asztalra, vagy pedig tovább folytatja a megkezdett sort és a következő lapot helyezi a kezdő kártyájára. Abban az esetben, ha valaki nem tud tenni, passzolnia kell, de soha nem szabad visszatartani a lapunkat, mert ez csalásnak számít. (Ha ez kiderül, a visszatartónak írjuk fel a többiek kártyalapjait.)



Nálunk is az a nyertes természetesen, akinek a leghamarabb fogy el a kártya a kezéből, de a többiek kapnak annyi pontot, ahány lap maradt a kezükben. (Ezt folyamatosan jegyezzük egy papíron.) ( A könyvben ez másképp van.)

Nagyon meg kell gondolni, hogy mivel kezdünk, tudjuk-e folyamatosan rakni a lapokat. Sokat számít, ha van egy olyan kezdőlapunk, amit ha sikerül visszatartani, megduplázhatjuk a pontjainkat. A játék legvégén az a nyertes, aki a legkevesebb pontot szerezte az egyes körök során.

A Lórum kártyajátéknak egyéb szabályai is vannak. Ebben a könyvben több variáció közül lehet válogatni.






Jó játékot!


2013. március 20., szerda

Húsvéti ötletek tanórákra

Majdnem lemaradtam erről a húsvétról! Na nem arról, ami két hét múlva lesz, hanem az iskolai húsvéti tevékenységekről. Annyi minden történt az elmúlt napokban, azt hittem, még ezen a héten kívül van egy teljes hetem. Aztán az egyik kolléganő szólt, hogy jövő kedden verseny, utolsó nap, stb. 

Hoppá, ébresztő! Gyorsan neki is álltam keresgélni, így a hétre szánt tervem csúszik pár napot. Bár tudom, hogy ilyenkor Jézus keresztre feszítésére és feltámadására emlékezünk, az alsós gyerekeknek még ez inkább a húsvéti nyuszit jelenti. De azért minden éven olvasunk a húsvétról, sőt találtam egy ehhez kapcsolódó társast is (már ha nem fogok mellé), így az idén lesz nyuszi is, tojás is, és a keresztény ünnep megismerése is.
Ajánlottam már korábban is ezt az oldalt, ahol most húsvéti tevékenységhez nagyon jó kis ötleteket találtam főleg kisebb (5-6 éves) gyerekeknek.

easterpromo




Az utóbbi időben én is, és az osztályom is megszerettük a dobókockás játékokat. A fenti ötletek közt találtam ezt a húsvéti tojásosat. 




Ha már dobókockás, gyorsan mutatom a másikat is, ami innen származik, több tevékenységgel együtt. Nem fordítottam le, a képek magukért beszélnek.




Ennél a feladatnál két dobókockával kell dobni, a két számot össze kell adni, majd a megfelelő számú mezőt kiszínezni. 

Forrás



Itt koronggal kell letakarni az adott számot (vagyis én úgy csinálnám, hogy többször használható legyen). Pontos szabály angolul tudók számára a lapon, most nem volt időm szótározni.


Forrás


Ennél a feladatnál csak 1 kockával kell dobni, és a nyulakon kell megkeresni azt a számot, amivel a dobókocka értékét 10-re tudjuk kiegészíteni. Itt is korongot javaslok a letakaráshoz. 




Ennyi dobókockás után jöjjenek az egyéb feladatok. Találtam olyat, amit "magyarosítani" kellett, ugyanúgy mint korábban Valentin napra. 

Forrás



 Műveletek gyakorlására jó az alábbi feladat. A kész lapok másodikosoknak valók, de az üresre mindenki saját csemetéje szintjének megfelelőt írhat. Mi az osztállyal fogunk írni feladatokat, csapatokban, és a másik csapatnak kell majd megoldani.

Forrás



És még mindig matek. Elsősöknek tökéletes. 

Forrás



Aki társasozni szeretne matekozás közben, annak ezt az oldalt ajánlom, de ha valaki magának szeretne összeállítani, ahhoz itt talál üres mezőket. Legalább is szerintem ezek a feladatlapok tökéletesek társasjáték alapnak. Ezekbe olyan feladatokat írhatunk, ami megfelel a gyerkőc tudásának, legyen az matek, magyar vagy környezet. Csak a fantáziánkat kell egy kicsit elengedni.








Remélem mindenki talált kedvére valót! Jó játékot!




2013. március 18., hétfő

Képes napló 28.

Immár a 28. képes naplós bejegyzésemet olvashatjátok, de nem túlzok, ha azt mondom, ilyen két hét még soha nem állt mögöttem, mint ez. Mire a bejegyzés végére értek, ti is igazat fogtok adni nekem.


A rendszeres olvasóim számára már köztudott, hogy a szabadidőmet arra fordítom, hogy az interneten keresgélek olyan ötleteket, melyet utána az osztályommal meg is valósítok. Így próbálom az "unalmas" tanulást egy kicsit feldobni.  (Most csak azokat a képeket szeretném mutatni, ami kimaradt az eddigi bejegyzésekből.)

Elkészültek a nőnapi ajándékok. (Sajnos az idő rövidsége miatt otthon kellett befejezni, és sokan nem hozták vissza másnapra, így ez csak egy kis töredéke a munkáknak.)







Nőnap alkalmából az iskolában és otthon is kaptam kis ajándékokat. ( A nőnap nálunk családi ünnep, lévén 3 nő és egy Zoltán.)







Egy héttel később elkészültek a március 15-ei kokárdák, teremdíszek.  (Az influenza mellett nálunk a himlő is hódít, így kokárdát sem tudott készíteni mindenki.) Megemlékeztünk március 15-ről órai és iskolai keretben is. Faliújság helyett az asztalra tettem ki a 12 pontot, Petőfi verseket és egy könyvet, amit így mindenki elérhetett és elolvashatott.



Közös munkánk eredménye






A két hét alatt a kisebbik lányom többször meglepett finomságokkal, így mentesültem olykor-olykor a sütés-főzés alól. Milyen jó, ha már nagyok a gyerekek!


Fénykép
Kürtős kalács

Sütés előtt


Név nélküli finomság




A kutya nálunk állandó örömforrás (no meg bosszúság is, mikor sár van és naponta ötször kell felmosni a követ, mert ki-be szaladgál). Nagyon élvezte a hóesést, szereti a hólapátolást, szeret minden finomságot elásni a hóba. A múlt héten, nem tudom milyen elgondolásból, minden éjszakát kint töltött, kivéve a csütörtököt, de akkor igazoltan volt benn. ("Kutyahideg" volt odakinn.) Ez azért érdekes, mert lassan 4 éve van meg, de ilyen soha nem fordult még elő vele.


Fénykép
Klassz a ruhám?

Vajon fogok emlékezni rá, hogy ide ástam el a sütit?


Azért sem mutatom meg a havas orrom!


Az éjszakai fáradalmak kipihenése




Csütörtökön délelőtt elkezdett lehűlni az idő, majd délután két órakor beköszöntött a káosz: hóesés, szél, áramkimaradás, majd végül vizünk sem volt. Azt hittük, először, hogy a hiba csak a mi lakásunkban van, a párom küszködött is 2 órán keresztül, mivel a lakás egyharmadában volt áram, a többiben nem. Aztán délután 4-kor sötétség borult az egész településre. Több hó esett, mint egész télen. Se áram nem volt, majd később víz sem, 2 napon keresztül. (A hűtőből kivittük az udvarra a romlandó holmikat.) Még jó, hogy voltak itthon illatos mécsesek, így amellett fogyasztottuk el a hideg "ünnepi" vacsorát (a férjem szülinapja volt), és beszélgettünk, kártyáztunk. A telefon kihangosításával hallgattuk a rádiót, így értesültünk az országos káoszról.  



Ugye milyen hangulatos kép?




Ez sajnos nem a hangulat miatt volt.

Kártyaparti gyertyafényben


A pénteket ágyban töltöttem, mivel jól elkapott az influenza, vagy valami hasonló, pedig azt hittem, hogy az idén is elkerül. Még jó, hogy  nem tudtunk csinálni semmit, így nyugodtan nyomhattam az ágyat. Egy tuti tipp torokfájásra és sok egyéb nyavalyára: házi pálinka. Eszembe is jutott egy vicc, amit az újságban olvastam:

Jó emésztéshez sört iszom,
Étvágytalanság esetén fehérbort iszom,
ha alacsony a vérnyomásom vörösbort iszom,
Magas vérnyomás esetén konyakozok,
és ha meg vagyok hűlve, pálinkázok.
És mikor iszol vizet?
No, olyan betegségem még sosem volt! 





Szombaton 10 órakor megjött az áram, 44 óra szünet után, (bár előző este 7 körül az 1 harmad házban újra volt) no meg a víz is, így visszatért minden a régi kerékvágásba. Kezdődhetett a mosás, takarítás. Vasárnap kicsit még gyengén, de újra sütöttem, főztem, a szokásoknak megfelelően. (Fénykép időhiány miatt nem készült. Ugyanis délutánra színházjegyem volt, így a főzés és csomagolás után készülnöm kellett.)


Szombati napsütésben





Miskolcon a Padlás című musical-t néztük meg az iskola tanulóival, tantestületével és a szülőkkel. Méltó befejezése a mozgalmas hétnek. Nagyon tetszett az előadás, néha kedvem lett volna együtt énekelni a színészekkel. Ki ne ismerné a Szilvás gombóc-ot, a Valahol című dalt, vagy a Fényév távolság-ot?







Ugye nem túloztam az elején?  Bár az áramszünet és a víz nélkülözése nem hiányzott, én nem morogtam, mint a lányaim, akik nem tudták, mit kezdjenek magukkal. Ja, és felidéztük a régi, hétfői adásszüneteket, meg az áramkimaradásokat. Ti emlékeztek rá? (Egyébként ma az iskolában mindenki lelkesen beszélt erről a két napról. Mennyivel unalmasabb lett volna, ha van áram és a tévét bámuljuk a hosszú hétvégén?)