2013. május 7., kedd

Képes napló 29.

Másfél hónapja volt az utolsó ilyen jellegű bejegyzésem, aminek két oka is van. Egyrészt készültek a "Nap fotója" témában a képek, másrészt annyira lekötött a sok munka. Nem is hiszem el, hogy már az április is elmúlt. Lassan jönnek a tanév végi felmérések, pedig még a tankönyvrendeléssel sem vagyok meg. (Persze ezzel most mindenki így van.) Közben az osztálynak mindig készült valami, amiről be is számoltam, "csak" a kis örömeim maradtak ki. Néhányat belecsempésztem a már említett hónap témái közé, de most jöjjön a többi.

Április másodikán a  kisebbik lányom betöltötte a 22. életévét. Minden évben kitalálok valamit, hogy ne a megszokott módon legyen a köszöntés. Az idén egy papírszalagra firkantottam oda, hogy boldog szülinapot, mivel még reggel aludt, mikor én indultam munkába, és azt szerettem volna, ha felébred, rögtön meglássa, és jól induljon a napja.







A kisebbik lányom áprilisban, talán a jó idő miatt, annyira lelkesen vetette bele magát a sütés-főzésbe, hogy öröm volt nézni, no meg megenni az elém tálalt finomságokat. Itt már láttatok néhányat, most jöjjön még egy-kettő.








Ez a sütije annyira jól sikerült, hogy nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel még egyszer. (A héten is készült, most már csokis változatban is.) Saját kreáció, de nem csak guszta, finom is nagyon. Réteslap az alapja, melyet muffin sütőben sütött ki. Ebbe került az édes túrókrém, majd szamócaszeletek, végül gyümölcskocsonya.






Az idén kicsit hosszúra nyúlt a tél, de végre hét ágra süt a nap. Jó a kerti munka közben hűsölni egy kicsit a napernyő alatt.






Április 20-án esküvőre voltunk hivatalosak, kolléganőnk ment férjhez. Nagyon szép volt a szertartás, a település kórusa énekelt az ifjú párnak. Ez felidézte az ifjúságomat, mikor egy alkalommal a barátaimmal  vallásos énekeket tanultunk be, és húsvét vasárnap a kismisén mi énekeltünk a kántor helyett, gitárkísérettel. Persze az esküvőn más szöveggel énekelték a dalt, mint mi, de rögtön elkezdtem dúdolni. Ti is meghallgathatjátok, ha a  meghívó alatti képre kattintotok. Itt pedig még több dalt hallgathattok meg, és letölthetitek a dalszövegeket is, gitározáshoz szükséges jelölésekkel.(Bocsi, de nem tudom, hogy nevezik.) 







Április utolsó hetében az a megtiszteltetés ért, hogy két bloggerinától is díjat kaptam. Még egyszer köszönet azoknak, akik rám gondoltak, jól esett a figyelmük.





Május elsején szép szokás a májusfa állítás. Tavaly a nagyobb kapott, idén a kisebbik. Nagy volt az öröme, bár ezt a barátaitól kapta, mégis ez volt élete első májusfája. Lassan kihalóban van az a szokás (van ahol már a fiatalok nem is ismerik, vagy arrafelé nem is volt ?), hogy május elseje reggelére az udvarló májusfát vagy májuskosarat visz a kedvesének.







Nem szokásom a dicsekvés, most sem szeretnék, de úgy gondoltam, megosztom veletek a másik lányom sikerét. Néhány hete megkereste egy online divatmagazin, hogy szeretnék, ha csatlakozna hozzájuk, és írna az újságba cikkeket. Olvasták ugyanis a bejegyzéseit a blogján, és tetszett nekik amit írt, és ahogyan írta. Azóta 6 cikke jelent meg. 







Az utóbbi jó pár hét az anyák napi előkészületekről szólt. Elkészültünk időben a szülőknek szánt ajándékokkal, a terembe Ovivarázs katicái kerültek. Fontos elmondanom róla, hogy egy nagyon-nagyon  kedves, lelkiismeretes óvónéni, tele kreatív ötlettel. Látogassatok el az oldalára, jó dolgokat fogtok nála találni!







Tegnap meg is tartottuk az ünnepséget. Nagyon megható volt, sírtak a szülők, de még a verselő gyerekek is. [Ami nekem fájt, hogy 6 gyerek visszaadta a verset, az okot nem árulták el. Három tanuló még az ajándékot sem vitte haza. :(( ]




A virágcsokor tojástartóból készült, még tavaly találtam egy kisfilmet a készítés módjáról. Akkor a sok lehetőség közül a pet palackos virágot választottam, így az évre maradt a tojástartós.


Fonalgrafikás képeslap



Ma újabb öröm ért, egy levél formájában. (Amiről már tudtam pár napja, ezért is vártam egy napot ezzel a bejegyzéssel). Ovivarázs készített egy gyönyörű szép képeslapot, amit el is küldött egy kis apróság kíséretében. Mondanom sem kell, a fénykép nem adja vissza azt a szépséget, amely ebből a képeslapból árad. Nagyon kedves gesztus volt tőle, a többi kincseim között fogom őrizni, de egy ideig a polcon lesz, hogy minden nap mosolyt varázsoljon az arcomra. Köszönöm Ovivarázs!





Kicsit hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, de nem akartam semmi fontos dolgot kihagyni, és ugye másfél hónap nagy idő. Ezek voltak azok a dolgok, melyek mosolyt csaltak az arcomra, és megmelengették a szívemet.

Végül még egy fontos dolog: köszöntök minden kedves új olvasót, akik az oldalamra tévedtek, és úgy döntöttek, hogy rendszeresen szeretnék olvasni a bejegyzéseimet. Nagy-nagy boldogság számomra ez is. Nekik, és a régebbi olvasóimnak is szeretettel küldöm ezt a kis képet.



A verset a neten találtam, a virág saját készítésű. Szivárványszínűt szerettem volna, ilyen lett. :))

Szép hetet mindenkinek!







8 megjegyzés:

  1. Drága Sucika!!!:)))
    Nagyon-nagyon meghatódva olvastam végig a bejegyzésed. A lánykáidhoz szívből gratulálok, a túrós süti guszta, a körömápolásról pedig sokkal tájékozottabb lettem!!!:))) A májusfa szép hagyomány, nálunk sajnos nem. Elszomorított, amit írtál a gyermekekről...sajnálom Őket is és Téged is!:( Nem lehet könnyű dolgod. Nagyon boldog vagyok, hogy elkészültek a katicáim, és megérkezett a képeslap!!!:))) Boldoggá tett az egyházi dal: VÉGIG ÉNEKELTEM, ANNYIRA SZERETEM, KÖSZÖNÖM, NAGYON KÖSZÖNÖM!!! Nagyon meghatódtam!!!:))) Úgy látszik ez az érzelmek időszaka!!!:)))Kb. egyidősek lehetünk ugye? Én 68-as vagyok!!!:)))Sokszor puszillak: Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kedves sorokat. Írtam is neked. :))

      Törlés
  2. Nagyon megható volt a bejegyzésed, szép időszakod volt, ügyes lánykáid vannak,mi is nagyon szeretjük Ovivarázst,az ajándékok is nagyon szépek:)Gratulálok!
    Köszönjük a versikét meg a rózsát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, kedves vagy. Igen, néha túl sok dolog történik, ha lett volna időm, biztos még több dolog megfogott volna, de csak sodródtam az árral. :))

      Törlés
  3. Nagyon tetszett ez a bejegyzésed is! (hihetetlen, hogy ennyi idő telt el a legutóbbi képes beszámolód óta)

    Gratulálok fantasztikus lányaidhoz. Csak nyugodtan dicsekedjél velük, megérdemlik!
    :)))
    Szépségeket készítettek a gyerekek anyák-napjára, le a kalappal előtted, hogy ennyire lelkiismeretesen végzed a "munkádat", látszik, hogy szívből csinálod.

    További kellemes hetet kívánok neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, és köszönöm kedves soraid. :)) Ugye, hogy repül az idő? Lassan vége a tanévnek. A lányok várják már a szünetet?

      Törlés
  4. Igen mozgalmas heteken vagy túl...:))A réteslapos,túrós sütit mindenképp ki fogom próbálni,nagyon tetszik!:)
    Az összes többi is remek,lelkiismeretes,odaadó tanár néni vagy,aki mindig szívét-lelkét beleteszi abba amit csinál!!Gratulálok!
    A lányodnak így utólag is boldog szülinapot kívánok!Neked pedig kitartást,mindjárt vége a tanévnek és jöhet a jól megérdemelt pihenés:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)) A sütiben az a legjobb, hogy rövid idő alatt elkészül, és nemcsak mutatós, de finom is. A lányomnak átadtam a jókívánságot. A nyári szünet nálam munkáról szól, csak ezt nem látja senki. Készülök a következő tanévre. Persze azért pihenek is. :))

      Törlés