2013. július 30., kedd

A nap fotója: Augusztusi téma

Közeleg július vége, így hozom az augusztusi témákat, illetve ízelítőnek néhány képet a júliusiból. Arra buzdítok minden kedves olvasót, hogy legalább egyszer csinálja végig. Ezért némi áldozatra is képes vagyok. Azt találtam ki, hogy azok között, akik végigcsinálják a hónapot, és egy bejegyzésben megosztják a képeket, kisorsolok egy horgolt figurát. Akik nem írnak blogot, majd küldjék el nekem e-mail-ben a képeket, és én egy bejegyzésben közzéteszem. Minél többen játsszátok, annál több ajándékot sorsolok ki. (Terveim szerint minden 5. ember után lesz 1 ajándék.) No, mit szóltok hozzá?  Tudom, hogy ez nem valami nagy dolog, de hát ugye az egész egy játék. Játékra fel!

Sorsolás szeptember 4-én lesz, hogy mindenkinek legyen ideje szépen felrakosgatni a képeket. E-mail-ben jelezzétek, ha indultok a játékban, és a végén küldjetek egy linket a bejegyzésről.

AUGUST photo a day
Forrás

Bár az eredeti bejegyzésben szerepel, most úgy gondoltam megosztom veletek azt a Facebook oldalt, ahol egy zárt csoportban mások osztják meg képeiket. Élvezetes végignézegetni.

Azok számára, akiknek jól jönne egy kis segítség, itt a témákhoz tartozó magyarázat a fentebb említett oldalról. (Néhány mondatot kicsit átalakítottam, de főleg az oldal fordítására hagyatkoztam. Van, ami szerintem egyértelmű, így oda nem írtam be a magyarázatot.)

1. N-nel kezdődő dolog 
2. Hiányos: Hiányos, befejezetlen ... ez az étkezés, a vízi jármű, vagy valami más
3. Horizont: Mutasd meg hol vagy ma  
4. Friss: Készíts egy fényképet valamiről, ami friss, - ez lehet virág, élelmiszer-, az időjárás, valaki stílusa ...
5. Korai:  Lehet az idő, a reggeli, korai munka, vagy egy találkozó 
6. Ez nagyon sokat jelent nekem!: Mi az, ami különleges az életedben, ami sokat jelent neked. 
7. Jel:  Nagyon sokféle jel létezik, amivel a napunk során találkozhatunk.
8. Peek-a-boo (Ha a webfordítónak hinni lehet: kukucskálás)  Ez lehet egy kicsit olyan, mint egy kis rejtély fénykép,  csak egy leheletnyi valamit mutat meg nekünk. Vagy talán valami bujkál. 
9. 02:00: Mit csinálsz 2:00 órakor?
10. Ital: Öntsünk egy pohár valamit 
11. Imádom ezt!: Mit szeretsz csinálni? Készíts egy fényképet róla!
12. Macro: Ez egy fotózási technika, azt jelenti, extrém közelről. 
13. Gyors: Meg tudod mutatni a sebességet egy fotón? Próbáld ki ma. 
14. Trash: szemét  
15. A legjobb: Mit látsz ma, hogy a "legjobb"? 
16. Főzés
17. Gyakorlat: Ez lehet a testmozgás, vagy más  
18. Kivel beszélgettél ma?
19. Elveszett: Mi az, ami elveszett, (vagy amibe ma belebotlottál, pedig azt hitted, hogy elveszett?).
20. Lépcsők
21. Lassú  
22. A szoba: Lehet a kedvenc szobád az otthonodban, egy irodában, egy boltban, vagy máshol.
23. Sárga: Keress valamit, ami sárga!  
 24. A háttérben: Légy kreatív és fotózz valamit a háttérben!
25. Kultúra: 
26. Bejárat: Keress egy bejáratot valahol.
27.. 10 percre otthon: Tégy egy sétát, mi van közel ahhoz, ahol élsz. 
28. Folyosó: Mutasd ki van a folyosón vagy csak a folyosót.  
29.. Szerencsés: Egy ok, amiért úgy érzed, szerencsés vagy. 
30. Zsúfolt: Egy olyan hely - az otthoni / munkahelyi / élet-, amiről úgy érzed, egy kicsit zsúfolt?  
31. Veszélyes: Mi az ami veszélyes?

És akkor néhány előzetes kép a júliusiak közül:

5. Szerelem



12. Rossz szokás



15. Az ablakomból



23. Rajzolj valamit!


Várom a jelentkezéseket!



4 megjegyzés:

  1. Én megcsinálom az augusztust is, ha minden igaz. Úgyhogy játékra jelentkezem. :) a képek mellől nekem hiányoznak a kommentárjaid, annyira szeretem őket olvasgatni. Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök. :)
      A kommentek is megvannak, csak előre nem akartam lelőni a poént. Én is szeretem a tieidet. :))

      Törlés
  2. Szia! Jó régóta szeretnék legalább egyszer belefogni, szóval épp jókor jött a bejegyzésed, köszönöm! Már megvan az első fotóm!

    VálaszTörlés