2014. március 3., hétfő

Mozgásos játékok a törtek gyakorlására

Tudom jól, hogy azt ígértem, leállok a törtes témával, de nem tehetem. Kicsit nehezen megy az osztálynak, ránk fér egy kis gyakorlás, meg amúgy is, ma nyílt nap volt. Gondoltam, beiktatok az órába egy-két mozgásos feladatot az érdeklődés felkeltésére, illetve a punnyadás ellen. Persze úgy, hogy a szülőket is bevontam. (Nálam nem lazsálhat senki.)


A téli olimpia jegyében a múlt héten hokimeccset rendeztünk. (Erről majd egy későbbi bejegyzésben írok.) Innen jött az ötlet, hogy matek órán is "rúgjunk" kapura. (Ha nem így mondják a hokiban, bocsi.)
Fekete rajzlapból a férjem köröket nyírt ki (rengeteg van a suliban, persze itthon nincs), amire fehér színessel írtam törteket. Volt közte 1 egésznél kisebb, 1 egésznél nagyobb, és volt olyan is, ami éppen 1 egész volt.

A táblára rajzoltam egy kaput (rögtön felismerték, bár egyéb is lehetett volna, de utaltam a tesi órára), és beállítottam egy kapust, amit a Google segítségével kerestem.
Kezdődhetett a kapura rúgás: Bal sarok 1 egésznél kisebb, jobb sarok 1 egésznél nagyobb, kapus alá pontosan 1 egész. Mondanom sem kell, nagyon tetszett a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.





Az egyik bejegyzésben mutatott törtes feladatlapot szétnyírtam, és piros illetve zöld színű kartonokra ragasztottam. A gyerekek és a szülők húztak először egy-egy piros kártyát, és megkeresték, hogy ki az ő párjuk, akivel éppen egy egészet alkotnak.




A zöld kartonos lapoknál a törtszámot kellett hozzárendelni a képekhez. Ügyesek voltak a gyerekek, bár volt egy kis tévesztés. Mert ugye ha valaki rossz helyre állt, és a párja sem vette észre, hogy nem jó a megoldás, a másik kettő már nem találhatta meg a párját. Persze ellenőrzés közben korrigáltuk. (Ez olyan gyors játék, hogy bármikor elő lehet kapni, ha van 1-2 percünk.)




Az óra végére 2 gyereknek okozott gondot a törtek felismerése (1-2 óráról hiányoztak a múlt héten). Velük felzárkóztatón újra megbeszéltük a tudnivalókat, majd most a padon rakosgatták a kártyákat. Persze kapura is rúgtunk néhányat. Alakul a dolog. 





Az egész nap nagyon jó hangulatban telt, (egy-két gyereknél túl jó hangulatban), előkerültek nyelvtanon a pingvines igekötők, olvasáson pedig a spatulás ellenőrző kérdések.
Technika órán pedig végre elkészült a törtes hajtogatós szemléltető eszköz. Remélem hasznát is veszik majd.



Egy tartalmas napon vagyunk túl, sikerült megvalósítanom mindent, amit elterveztem. (Fényképezésre nem volt idő.) A szülők nagyon élvezték, bár azt megkérdezték, hogy hogy van ilyen türelmem, és hogy marad-e még délre hangom. Szerencsére van ez is, az is.



3 megjegyzés:

  1. Kedves Sucika!
    Sajnos nem találtam meg előző bejegyzéseidnél a törtes feladatlapot, amit szétnyírtál. Elküldenéd nekem? Nagyon tetszik ez a mozgásos párkeresés :-)
    zumpfi@freemail.hu
    Köszönöm, Anikó

    VálaszTörlés
  2. Kedves Sucika! Légyszives küldd el a törtes feladatokat és a helyiértékes, mértékváltásos mintát is! Nagyon jók! desine.ibolya@gmail.com Köszönettel: Ibolya

    VálaszTörlés
  3. Kedves Sucika!
    Sajnos nem találtam meg előző bejegyzéseidnél a törtes feladatlapot, amit szétnyírtál. Elküldenéd nekem?
    Előre is nagyon köszönöm! margit55@gmail.com





















    VálaszTörlés