2014. április 4., péntek

Húsvéti ötletek sajtosdobozból

Van új a nap alatt, legalábbis nekem. Lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el eddig, de most a Pinterest segítségével olyan ötleteket találtam, aminél a sajtosdoboz az alapanyag. Az pedig van nekünk bőven, így gondoltam, egyet-kettőt megvalósítok ezek közül.
Gyakran járok úgy, hogy nem tudok választani, ezért többfélét készítek, és a gyerekekre bízom a döntést. Persze így egy kicsit macerásabb, mert előzetesen felmérést kell végeznem, több prototípust kell készítenem, de úgy örülök, mikor a változatos végeredményt meglátom. 

Szóval ezeket találtam:

Forrás


Forrás




Forrás


Forrás


Forrás



Aztán a héten akárhogy iparkodtam, közbejött egy-két dolog, így nem jutott mindenre idő, amit elterveztem. Ezért csak a hullámpapíros csirkés ötlethez tudtam előkészülni, mert közben még más jellegű dolgot is találtam. Az osztállyal ma technika órán bele is kezdtünk, de hiába volt a sok sablon, lassan haladt a munka, nem készültünk el. Hétfőn nyolc előtt be tudjuk majd fejezni.

Nektek viszont szeretném megmutatni, mert most már tényleg nyakunkon a húsvét, és hátha valakinél éppen ezek közül lesz valamelyik megoldás a nyerő. 

Jó kreatívkodást!



2 megjegyzés:

  1. Köszi a remek ötleteket!Nekem is a hullámpapíros a kedvenc:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, bár én csak megosztom, amit találok. :)))

      Törlés