2014. június 21., szombat

Szerelmes cicák és teatartó baba textilből

Mint ahogy már írtam egy korábbi bejegyzésemben, nyári tervem a patchwork (foltvarrás) technikájának elsajátítása. Terveim között szerepel terítő, párna és táska is. Pillanatnyilag azonban ezzel is úgy vagyok, mint tavaly a horgolással, nem akarom nagy fába vágni a fejszémet. Míg eljön a megfelelő idő az alkotásra, addig kabalákat készítek, amit később elajándékozhatok bárkinek.


A héten készítettem az iskolába ezeket a szerelmes cicákat, és még egy macit polár anyagból. Maci még lesz egy pár, mivel könnyű elkészíteni, és van néhány ismerősöm, akit szeretnék vele megajándékozni. A sablonját itt mutattam, most jöjjön a cicáké. Egyik kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet varrogató Moncsi oldalára. Lesz még egy-két dolog, amit elkészítek tőle.




Forrás


Az enyémek


A héten egy nagyon kedves barátnőmet is szerettem volna meglepni egy olyan dologgal, ami nemcsak szép, de hasznos is egyben. Remélem jól döntöttem, mikor erre a teatartó babára esett a választásom. 

Forrás


Természetesen én arra gondoltam, hogy mivel ő is megfertőződött  ollót, cérnát és egyéb dolgokat fog majd tartani benne.
Hogy értsétek: A húgom jó pár éve varr terítőket, táskákat, miegyebet, mondhatni profi módon, bár hozzám hasonlóan ő is pedagógus. Aztán az új kollégánk-barátnőnk kapott tőle kedvet, most pedig én. Szóval megfertőződtünk.

Sablon nincs hozzá, viszont ha ellátogattok a forrásként megjelölt oldalra annyi fázisfotót találtok, hogy ti is könnyedén el tudjátok majd készíteni. És ami ebben a nagyiban érdekes: műanyag flakon a belseje. Végül én ásványvizes üveget használtam, mert féltem, hogy nem lesz elég stabil. 




Közelebbi fotó nem készült róla, mert így is az éjfél másik oldalán kerültem ágyba. Gondoltam reggel majd készítek még, de elfelejtettem. Így van az, ha az ember öregszik. De talán nem is baj, így nem tűnnek fel az apróbb kis (nagy) hibák. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagy sikere volt a babának. A tesóm pedig varrt egy újabb táskát.)



2 megjegyzés:

  1. Annyira cukik ezek a macik,és persze a többi varrt játék is,hogy nekem is varrnom kell :)))) A baj "csak" annyi,hogy nem tudok!Lehet egyszer belevágok....Te nagyon ügyi vagy Icu! Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek. Az nem akadály, hogy nem tudsz varrni, hiszen én sem tudok. :))

      Törlés