2015. április 11., szombat

Korábbi évek anyák napi műsorai: 2003-2004-es tanév, 2. osztály


DAL: Rozmaringos ablakomban



 László Gyula: Édesanyám

Odakünn már tavasz készül,
de még csípős, friss a szél,
kályha mellett a zsámolyon
édesanyám üldögél.

Üldögélget, bóbiskolgat,
sokat fáradt, dolgozott,
ölében még a kabátom,
amit imént foltozott.

Oly jó lenne ölbe kapni,
ágyba vinni gyöngéden,
szép mesével altatgatni,
ahogy ő tette régen.

Haja közt az ezüst fürtöt
meg-megsimogatni,
homlokára szeretettel
gyermekcsókot adni.

Jaj, de mikor moccanni se
merek most, csak várom,
mikor foszlik le szeméről
az odaröppent álom.

Súgom, búgom, fuvolázom,
édesanyám, lelkem.
Minden kicsi hangocska
muzsikálgat bennem.

De ha messzi délen élnék,
észak táját járnám,
édesanyám a nevedet
épp így muzsikálnám.

Mondja ezt a szót a gyermek
bármiféle nyelven,
minden nemzet szótárában
ez hangzik legszebben.



Kiss Jenő : Édesanyám !

Elérkezett anyák napja,
mit is mondjak Teneked?
Ó, engedd, hogy megcsókoljam
símogató lágy kezed.

Köszönöm a jóságodat,
kék szememben könny ragyog,
Tudom, minden gondolatod
örömöd csak én vagyok!

Ugye érzed jó Anyácskám,
én is szeretlek hően,
Ígérem, hogy amíg élek
Érted dobog a szívem.




E. Kovács Kálmán : Anyácska névnapjára

Megkérem a felkelő napot
mosolyogjon be reggel
Anyácska ablakán.

Megkérem a felhőnyájakat
legeljenek most másutt
a nagy ég hajlatán.

Megkérem a kertünk aljában
futó csermelyt, ne legyen
ma hangos szava itt.

Megkérem a kis fülemülét,
dalolja házunk előtt
a legszebb dalait.

Megkérem a  tücsökzenekart
kísérje lágyan, halkan
madárka énekét.

Megkérem a kert virágait,
kedves illatuk szórják,
Anyácska merre lép.





Köszöntő anyák napjára

Már megjöttünk ez helyre,
Anyánk köszöntésére.
Anyám, légy reménységben ,
köszöntlek egészségben.


Gyöngyharmatos hajnalba'
kivirult a hajnalka,
szép kivirult hajnalkák
köszöntsétek  jó anyát.

Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág:
Annyi áldás szálljon rád.

Ahány csepp a tengerben,
annyi hála szívünkben,
gyermekeid hő szavát
hallgasd meg ma jó anyánk.



DAL: Már megjöttünk... 

Donászy Magda : Nagymaminak

Anyák napján reggel,
mikor a nap felkel,
Nagymamikám elé állok
sok-sok szeretettel.

Édes jó anyámat
fölnevelte nékem,
Most én értem fárad,
mint anyámért régen.
Ha nincs itt, hiányzik,
jöttét várva-várom,
nála jobb nagymami
nincs is a világon.

Mesét mond, ha kérem,
főz, vasal naponta,
mintha mindnyájunknak
édesanyja volna.

Anyák napján reggel,
mikor a nap felkel,
őt is felköszöntöm
hálás szeretettel.





Dsida Jenő : Édesanya neve napjára

Drága jó Mamuskám,
Nyár van a világon,
Nap süt le a földre,
Madár száll az ágon.

Szívünk világában
Szintén meleg nyár van,
Szeretetnek napja
Fürdeti sugárban.

Tele van a szívünk
Szép madárénekkel:
Légy megáldva hosszú
És boldog élettel!






Donászy Magda: Anyák napja van ma

Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.

Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot.

Csóka mama szívdobogva
Keresgette őket,
De nem látták sem a nyuszik,
sem a fürge őzek.

Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja .




Anyák napján mit kívánjak?

Anyák napján mit kívánjak?
Szépet, jót és drága dolgot?
Azt kívánom, minden mama
legyen boldog, nagyon boldog.

Ajándékul anyák napján,
Anyukámnak mi lehetne
Szívből mondom és kívánom
Mindig legyen vidám kedve.



Dal: Májusi szellő

Zsolt Ádám: Egyszer úgy lesz 

Egyszer úgy lesz, ahogy mondtam,
kimegyünk a tarka rétre,
szedünk rózsát s vadvirágot
piros pettyes kis kötődbe.

És ha lesz majd jó nagy csokor,
s jön az este lassan, szépen,
szedünk hozzá még egy kicsit
alig marad már a réten.

A sok rózsát, margarétát,
összekötjük bokrétába,
hazahozzuk, s édesanyánk
csókot hint majd az orcánkra.




Szalai Borbála : Altató

Este van, este van,
későre jár,
aludj el, kisfiam,
aludj el már.
Látod az erdő is
elszunnyadt rég,
Lágy szellő suttogott esti mesét.

Alszik a virág is
mind szendereg…
Hunyjad le kicsikém,
csillagszemed!
Lepihent ágyába
a napsugár,
fészkében szundikál
a kismadár.
Hűs cseppről álmodik
az alvó rét,
csillagos takarót
vont rá az ég…
Aludj el, kisfiam,
aludj el már,
este van, este van
későre jár.





Egy könnycseppet láttam…

Egy könnycseppet láttam édesanyám szemén,
eszembe jutott ám, ma rosszat tettem én.
Nem szólt, nem korholt ő, csak némán dolgozott,
s ahogy eljött a dél, ebédet is adott.
Délután sem hívott, leckémet sem kérte,
szomorúak voltunk mind a ketten érte.
Nem bírtam így tovább, ahogy aludni tértem,
drága jó anyámtól bocsánatot kértem.





Köszöntő  anyák napjára

Amikor én beteg vagyok
Anya virraszt éjjel - nappal,
Mesét olvas, s én hallgatom
Láztól izzadó homlokkal
Ételemet ágyba hozza,
Biztat sok - sok kedves szóval,
Egyél - egyél kicsi fiam
Erősödjél minél jobban!
Eszembe se jut majd talán
Mikor végre felgyógyulok:
Többet tett az én anyukám,
Mint a gyógyszer, s a doktorok.

Dal: Almafa, körtefa


Kuczka Péter : Anyám keze

Az én kezem még fehér,
Mint a kenyér béle
Mind a kettő belefér
Anyám tenyerébe.
Barna az ő tenyere,
Mint a kenyér héja
Puhán simogat vele,
Arcom simogatja.

Este, ha a lámpa ég,
S mégsem látja senki
Barna, jóságos kezét
Kötényébe rejti.

Szeme nagyon messze néz,
És a lámpa fénye,
Mint az édes, sárga méz,
Csorog szép kezére.





Devecsery László : Édesanyám hímes kendő

Édesanyám hímes kendő,
fején ezüst : sok esztendő.
Arcán szelíd, könnyű ráncok:
életéből gond - virágok.

Hímes-kendő- édesanyám ,
amíg tudtál, vigyáztál rám.
Messzi-utam magam járom,
hozzád mindig visszavágyom.

Őrizem a szép hűséged,
legigazabb örökséged.
Tornácos ház, örök otthon,
lerakhatom minden gondom.


  


Szüleim mosolya

Jó apám dolgozik
tavasztól tavaszig,
zabot vet és arat,
befogja a lovat,
mindig csak dolgozik.

Jó anyám sem pihen,
nem áll egy percre sem,
ingemet kimossa,
megvarrja, foltozza,
nem áll egy percre sem.

Gyermekük én vagyok,
ugrálok, táncolok.
Mint a nap sugára:
szüleim mosolya
cirógat, rám ragyog.



Dal: Örömünnep ez a nap



Devecsery László : Átváltozások

Édesanyám harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy ezután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk,  megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk!

Anyák napján,  édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám : menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek a szemedben…
Én ezért most, mondd, mit tettem?

Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból.
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!

Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozol tenyeremben,
patak csobog énekemben.

Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban aranyhalak.

A kötényed csuda-jószág,
onnan hallok fecske nótát:
Le-leszáll a füsti fecske
édesanyám kötényébe.

Nem tapaszt ő vízzel, sárral,
elégedett e szállással.
Hajnalunkkal együtt ébred,
Nap szól néki: fénye ének.
Le-leszáll a füsti fecske
édesanyám kötényébe:
onnan indul messze-messze,
várja majd a kötény-fészek,
új tavasszal visszatérhet!

A kötényed csuda-jószág:
ezer titkot rejteget,
szemedből a meleg jóság
el is ringat engemet.
Kötényedből aranyalma
kelteget majd egy új napra.
Tart az álom, tart az éjjel:
a titkodat elmesélem.
Ezüst holdat, arany napot,
éjjel égről gyöngy-csillagot,
Tejútról a fénylő csendet,
szemeidbe elrejtetted.
Kötényedből aranyalma:
kelteget most az új napra.

Szép, s jó reggelt, édesanyám :
mindig-mindig vigyázz reám!
Hogyha reám te vigyázol:
nyugodt lehet minden álmom.
Minden napon, minden éjen:
szereteted elkísérjen!
Szeretetem elkísérjen:
minden napon, minden éjen!
Átváltozom, csoda leszek,
minden varázst érted teszek!
Napraforgó fényre fordul,
én tehozzád szólhatok:
- Édesanyám ! Hozok néked
messzi-égről csillagot.
Ám, ha őket el nem érem,
a szemedet keresem,
belenézek és megértem:
mily nagy kincs vagy énnekem.
Fénylőbb, szebb a csillagoknál,
minden égi ragyogásnál
az, amit én tőled kaptam,
e szépséges nagy titok:
HOGY A GYERMEKED VAGYOK!



Zene: Úgy szeretném...






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése