2015. május 27., szerda

Origami lepkék

Még a tavasszal láttam egy kis videót, amiben lepkét hajtogattak. Akkor rögtön meg is mutattam az ötletet a Facebook-on, de egyéb dolgok miatt tegnapig kellett várni, hogy elkészíthessük az osztállyal.
Nem sokat origamiztunk az idén, de gondoltam, hogy ez elég egyszerű ahhoz, hogy elkészüljünk vele egy óra alatt. Sikerült is, bár bevallom őszintén, szinte mindenkinek segítettünk az egyik hajtásnál, hogy biztosan jó legyen, illetve a nyírást is inkább bevállaltuk, mint hogy darabokba hulljanak szét a pillangók. (Jártunk már úgy.) A videóban látott lépéseket mi egy ragasztással egészítettünk ki. Az origami papír elég vastagnak bizonyult, és hogy a tetején megmaradjon az a kis lehajtott rész, úgy gondoltam, jobban járunk, ha leragasztjuk. Biztos, ami biztos.  Holnap ezek kerülnek majd a lámpákra és az ablakokba, és szerintem maradnak is a tanév végéig.



Még egyszer a videó:



Illetve a képek, a gyerekekről munka közben (vagy fényképezek, vagy a hajtást mutatom, a kettő egyszerre nem megy) és munka után:









Ha valami gyors, dolgot szeretnétek készíteni, hajtogassatok ti is lepkéket!

Jó kreatívkodást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése