2015. augusztus 11., kedd

Szuperhősös kártyák az értékelés szolgálatában

Egy korábbi bejegyzésben mutattam, hogy az idei tanévben szuperhősökké válunk. Ehhez el is készült a teremdekoráció. Miközben készültek a szuperhősök, az értékelés módja is összeállt a fejemben.
A tervem a következő: minden nap annak a gyereknek a figurája kerül majd fel a faliújságra, aki aznap szuper volt valamiben. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Ha elhangzik a számból bárkinek bármilyen egyszeri megnyilvánulására hogy szuper, már kerül is fel a figurája a faliújságra.  Nem lesz szintezés, ki hová szeretné, oda teheti fel a fényképes "szuper önmagát".




 Az is lehetne egy megoldás (csináltam már én is így korábban, persze más témában), hogy minden hónap végén a tanulmányi átlagnak megfelelő magasságba kerülne minden gyerek figurája. De most nem szeretném, hogy valakit ez gátolna a tanulásban, hiszen a szorgalom és az érdemjegy nem járnak kéz a kézben.

Ugyanakkor, hogy anyu és apu is lássa, hogy milyen szuper volt az ő kis csemetéje (hogy otthonra is megmaradjon a motiváció), mindenki kap majd egy kártyát, amin vagy matricával, vagy valami más módon fogom jelölni, hogy ő bizony aznap szuper volt.

Az alábbi ötleteket találtam hozzá, még van pár napom eldönteni, hogy melyik lesz a befutó.

1. Természetesen nem ez lenne, ezeket a képeket csak mint inspirációt használnám. Itt a számok helyére én a naptári napokat írnám, és egy kártya 2 hétre lenne jó. Az viszont biztos, ha ennél maradok, figurát innen választok majd hozzá.

Forrás


2. Ennél kevesebb dolgom lenne, mivel ezek a kártyák letölthetőek. Itt egy-egy rubrika jelentene egy-egy napot, és kerülhetne bele matrica, vagy egy mosolygós napocskás nyomda. 

Forrás


Piros pontok helyett eddig is matricát és nyomdát adtam a gyerekeknek, a tanév elején egy darabig a lentebb látható szimbólumos képeket fogják kapni. Etikett papírra nyomtatva ugyanúgy működik, mint egy rendes bolti matrica.

Bevallom, nagyon minimális tudásanyaggal rendelkezem mind szuperhős, mind pedig szimbólum ügyben, ezért jól jött az alábbi felsorolás. Nem tudom, mi az egyes emberkék pontos magyar neve, de majd utánanézek. (Jó, azért néhányat ismerek, meg gondolom a gyerekek is!)

Ők a következők: Captain America, Iron Man, Batman, Green Lantern, Spider-Man, Superman,
Thor, Flash, Wolverine, Wonder Woman, Hulk, Robin



Forrás



Az első nap könyvjelzőt adok majd a gyerekeknek, de az első elképzelésemtől eltérve (ami az lett volna, hogy szuperhősös gyerekeket ábrázoló rajzok kerülnek rá), azok a képek lesznek a könyvjelzőn is, ami őket ábrázolja a szuperhősös táblán. Szerintem jobban fognak örülni neki a gyerkőcök. Itt ti is találhattok színes és fekete-fehér képeket egyaránt, többféle témában, ha valami hasonlón töritek épp a fejeteket.





Remélem, elnyeri a tanítványaim tetszését, és még nagyobb kedvvel fognak majd tanulni a tanév folyamán!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése