2015. december 13., vasárnap

Karácsonyfadísz hajtogatással

Pénteken felhívott egy anyuka, hogy mit szólnék hozzá, ha szombaton hozna nekünk egy fenyőfát. Mit szólhattam volna? Nagyon örültem neki, mert bár az iskolai karácsonyfánk pár napja díszben pompázik, de hogy sajátunk legyen, arra nem is gondoltam. (Nem volt még soha, mert nem akartam a szülőket pénzkiadással terhelni.)
Szerencsére van a tarsolyomban néhány ötlet, így pénteken az éneklés mellett már készítettünk is néhányat. 

Tavaly egy blogjáték révén nagyon szép négyzet alakú arany- mintás papírokat kaptam, amit most elővettem. Ebből készítettük a felvételen látható díszt. Nem néztem az órát, de szerintem 10 perc nem kellett az elkészítéséhez. Nagyon tetszett a gyerekeknek, azt mondták, hogy ebbe még apróbb ajándékot is el lehet rejteni. Például gyémántgyűrűt. :)))










Ha tetszik az ötlet, készítsétek el ti is! Boldog adventi készülődést!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése