2016. december 29., csütörtök

Kaleidocycle minden alkalomra

Szeptembertől van egy elmaradásom, amit ezidáig nem sikerült pótolni. Többször is aktuális lett volna valaminek az elkészítése ezzel a megoldással, de valahogy sosem fért bele abba a kevés időbe, amit innen-onnan szoktam lecsípni. Szóval maradt. De most szeretném végre megmutatni Nektek, hátha másnak is bejön ez az érdekes megoldás, ami nem más, mint a Kaleidocycle. A kaleidoszkóphoz áll közel, sajnos a webfordító nem tudott segíteni a jelentésében, de nem is a nevén van a lényeg, hanem a játékon.
A képek alatt vannak a források szokásomhoz híven, a végére pedig tartogatok egy kis meglepetést is. (De azért nézzétek végig a lehetőségeket! 😉 )


1. Állatok

FORRÁS



Szinte minden esetben van tutorial is az aktuális  projektnél, de gondoltam egyet én is felteszek.




2. Karácsonyos, angyalkás, téli

FORRÁS


3. Újévi, bulizós

FORRÁS


4. Valentin-napi

FORRÁS

És akkor jöjjön a meglepetés: Ha szeretnétek saját formákkal egy ilyen "kaleidoakármit", látogassatok el a következő oldalra, ahol kiválaszthatjátok a megfelelő formát, feltölthetitek a nektek tetsző képeket, és a program már készíti is a megfelelő sablont! Ezek után  nincs más teendőtök, mint menteni a gépre, nyomtatni, hajtogatni (esetleg színezni) és ragasztani! A precíz hajtogatás nagyon fontos, mert csak akkor fog szépen mutatni a dolog!

Készítettem egy újévre valót, ezt majd végre elkészítem az osztályommal!


FORRÁS



Mikor szeptemberben rátaláltam erre a generálóra, fényképekből készítettem egy ilyen kis kaleidocycle-t. 


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el valamelyiket, vagy generáljatok egy sajátot!

Jó kreatívkodást!



2016. december 18., vasárnap

Karácsonyi asztaldísz

A pénteki kreatív nap utolsó munkadarabja egy karácsonyi asztaldísz volt. Beszereztem hozzá néhány hozzávalót, az otthoni dobozaimat is átnéztem, és ezt hoztuk ki belőle. Talán még egy masni elfért volna rá, de az sajnos nem volt kéznél, bár így utólag belegondolva az is akadt volna, ha  még tovább keresgélek. De a színe miatt lehet, hogy mégsem harmonizált volna a többivel. Mindegy. Szerintem így is szép lett.




Hozzávalók:
papírcserép - KIK
2 fenyőgirland ág, kis bogyók - Goods Market
gyertya - Müller
vesszőgömb - Évekkel ezelőtt vettük valahol
tojástartó 1 rekesze - kitöltő anyagnak




A papírcserép aljára egy kis gyurmát tettünk (1-2 hengert, vagy 1 hasábot, kinek milyen gyurmája volt.), hogy a dekoráció súlya ne borítsa fel a poharat. (Jártunk már úgy.) Azért, hogy a díszek ne a pohárban legyenek, hanem a tetején, a gyurmára került egy tojástartóból kinyírt elem. Erre került fel a gyertya. A fenyőágat kettényírtuk, és a 4 darabot egymásra közel merőlegesen ragasztottuk hozzá a tojástartó oldalához. Végül jött a bogyó és a vesszőgömb.
Ragasztópisztollyal gyorsan ment a munka, és a gyerekek nagyon örültek a kis asztaldísznek.



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Tízperces ötletek: Karácsonyfadíszek bébiételes kupakokból

Pár éve az egyik rokonom révén bébiételes üvegekre tettem szert, természetesen kupakokkal együtt. Az üvegekből mécsestartók lettek, de a kupakokkal nem tudtam mit kezdjek. Mostanáig.
Bevallom, ritkán vannak kreatív ötleteim, de mivel szabadidőmben a Pinteresten szoktam nézelődni, mindig rátalálok valami mutatós dologra. A héten éppen egy befőttes kupakokból készíthető díszre.  

FORRÁS


Mivel a mi kupakunk kisebb volt, viszont éppen ezért alkalmasabb a fa díszítésére, műfenyőt nem tettünk rá, hogy látszódjon a kép. (Bár azzal jóval mutatósabb.) Zseníliadrót és gyöngy többféle volt, a gyerekek választották ki, hogy milyen színűt szeretnének. 

Decoupage ragasztóval ragasztottuk fel a szalvétát a kupakbelsőre, amit száradás után még egyszer átkentünk, hogy elérjük a megfelelő lakkhatást. Egy fél zseníliadrótot ragasztottunk a peremre, majd pár gyöngy következett, és el is készültünk a dísszel. Mondtam nekik, hogy otthon ragasszanak még rá szalagot, vagy fonalat, mivel órán erre már nem jutott idő. 





Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



2016. december 17., szombat

Kincsek Valikától: üvegalma mobil

Tegnap kreatív napot tartottunk az osztályban, ahová olyan munkadarabokat vittem, amelyekről azt gondoltam, hogy gyorsan elkészülnek. Mivel az idén nem volt annyi lehetőség a kreatívkodásra, így csak gyűlt, gyűlt az ötlet, ezért jött jól ez az utolsó nap. A végén én is meglepődtem, hogy milyen sok dolog készült 8 és 11  óra között. De ugye elég nagyok már a gyerekek, az elmúlt évek alatt sokat fejlődött a kézügyességük, aki pedig lemaradt, annak segítettek a többiek. Öröm volt nézni őket.

A képen látható mobilt sablonokkal együtt drága barátnőnk ajándékozta nekünk, és már régóta várt arra, hogy egyszer elkészítsük. Sablon alapján gyorsan ment a nyírás, ragasztás, dekorálás. Ezzel kezdtük a napot, és az 1. óra végére el is készültünk vele, bár a felfűzéssel átcsúsztunk a következő órára.


Ezek még a prototípusok...




... ezek viszont már a gyerekek munkái:




Mutatom a sablont is:



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Karácsonyi ajtókoszorú papírcsíkokból

Úgy látszik az idei advent a papírcsíkokról szól, legalábbis, ami az elmúlt hetekben készült dekorációkat illeti. Kezdődött a papírgurigákból készült adventi naptárral, ezt követte a sajtosdobozos Mikulásfej, majd a hópelyhek. Ezek után mi sem természetesebb, hogy az ajtókoszorút is papírcsíkokból készítettük, bár nagyon tetszett a kézformából készült koszorú is, amit ITT mutattam Nektek. Talán azt majd jövőre elkészítjük a következő osztályommal.

Az ötlet ismét a Krokotakról való, némi változtatással.


FORRÁS


Nálunk ismét a sajtosdoboz alja és teteje lett az alap, amire a papírcsíkok kerültek. Az írólap méretű színes papírt a rövidebb oldala mentén hajtogattuk a megfelelő szélességű csíkokhoz. Ha jól emlékszem kétszer feleztük a lapot, majd harmadoltuk.

Egy koszorúhoz 8-9 darab sötétebb és világosabb színű csíkra volt szükség. Pomponok és körformák helyett a gyerekek lyukasztóval készítettek csillagokat, vagy szaloncukrokat. A gyertyán is egyszerűsítettem egy kicsit, valamint a mi szalagunk papírból készült.


Így néz ki a végeredmény, amivel az ablakokat és az ajtót díszítettük:






Ha tetszik az ötlet, és még belefér az időtökbe, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



2016. december 13., kedd

Üvegfesték hatású karácsonyi képek

Gyakran vagyok gondban, amikor a posztoknak címet kell adni. Hasonló a feladatom, mint fogalmazásórán a gyerekeknek: Legyen rövid, érdeklődést felkeltő, utaljon a tartalomra. Dióhéjban. Remélem, azért nagyjából eltaláltam a címet, bár gondolom sokan vannak úgy, mint én: nem a címet fogják nézni, hanem a képet. 

FORRÁS


A lényeg, hogy olyan jó kis képeket találtam ami Jézus születését "meséli el", ezért úgy gondoltam, hogy az idén ezt el kell hogy készítsük. Pontosabban fogalmazva, a kinyomtatott képeket filctollal vagy zsírkrétával kell majd a gyerekeknek kiszínezni. Ha majd kitesszük ablakba, a látvány hasonló lesz, mintha üvegfestékkel festettek volna. A forrásnál megjelölt oldalon olyasmit olvastam, hogy olajjal is bekenték a rajzot, de mivel a legtöbb gyerek zsírkrétát használ majd, nem hiszem, hogy lenne valami értelme az olajozásnak. 

Ma technika órán készültünk el vele, és végre csak egy tanuló akadt, aki nem értette, hogy mi is a feladat lényege, a többiek ügyesen és szépen dolgoztak.









Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!




2016. december 12., hétfő

Hógömb műanyag pohárból

Tavaly láttam a Pinteresten egy olyan DIY hógömböt, amihez nem glicerin kellett, hanem egy kis hungarocell golyó, amit persze helyettesíthetünk apróra tépett papírzsebkendővel, vagy vattával. Nagyon tetszett, de láttam a benne rejlő nehézségeket, így nem is terveztem az elkészítését. De raktároztam az ötletet, hogy majd esetleg egy karácsonyi vásárra elkészítem én. (Persze nem lett még belőle semmi, sőt alig találtam meg, de nem adtam fel, így most Nektek is meg tudom mutatni.)

FORRÁS

Itt bemutatják a készítés menetét:

FORRÁS


Később azonban találtam olyan ötleteket, ami nem tűnt olyan bonyolultnak, így  arra gondoltam, hogy belevágok a gyerekekkel. A sok elmentett díszből kettőt választottam ki, a gyerekek pedig döntöttek és végül az első képen látható fenyőfás hógömb lett a "befutó", kicsit feljavítva. Egyes helyeken befőttes üveget, máshol PET palackot használnak alapnak az ilyen alkotásokhoz, nálunk szintén műanyagpohár volt, illetve egy tanuló hozott befőttes üveget, ő azt használta.

Ennyi bevezető után jöjjön a két ötlet, majd az elkészült munkadarabok:

FORRÁS

FORRÁS



Mivel az időnk egyre kevesebb, most a lehető legegyszerűbb módot választottam a kivitelezéshez:
Zöld színű rajzlapra kinyomtattam a fenyőfákat, amit a gyerekeknek csak ki kellett nyírni, díszíteni, majd ragasztani. Itthon találtam valami műanyag talapzatot, erre ragasztották a vattát, a kidíszített karácsonyfát, majd végül a műanyag poharat. 

FORRÁS


Ez a kis fenyőfás hógömb adta az ötletet, hogy annak a tanulónak, aki üveget hozott, tegyünk az üvegébe hasonló hópelyheket.

FORRÁS

Az elkészült hógömbök (Ugye, milyen mutatósak?) :

  


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



2016. december 10., szombat

Hópelyhek papírcsíkokból

Ismét egy, a gyorsan elkészíthető kategóriába tartozó ötletet szeretnék mutatni Nektek, ami szerintem látványos is egyben. Egy külföldi Facebook-os  oldalról való ez a hópehely figura, amit még a múlt héten rajzórán kezdtünk el készíteni, csak néhány gyereken kifogott a papírcsíkok felnyírása és ragasztása, így ők a héten hétfőn fejezték csak be. Azóta viszont az ablakot díszíti, csak a bejegyzés váratott pár napot magára.


FORRÁS

Sajtosdoboz volt az alap, amire az írólapból hajtogatott és kinyírt papírcsíkokat ragasztották a tanulók. 1 hópehelyhez 6 hosszú, 12 közepes és 12 kisebb csík szükséges.
Volt, aki a körlap elejére, volt, aki mögé ragasztotta az elemeket, így is, úgy is mutatós lett.

Így néznek ki a mi hópelyheink:




Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!


2016. december 5., hétfő

Feladatlap generáló az óra gyakorlásához

Tavaly tavasszal mutattam nektek egy olyan külföldi oldalt, ahol különböző témákban lehet feladatlapokat generálni. Pár hete ismét találtam egyet, amit most szeretnék megmutatni nektek. 

A múlt héten az órát tanultuk, ezért a hétvégén ezt az oldalt kerestem fel, hogy feladatokat generáljak. 






Természetesen egyéb témákban is találtok itt generálót, úgyhogy célszerű szétnézni, mielőtt nagy munkába kezdenétek. Ami nekem most a legjobban tetszik, az a testekhez készült sablon, hiszen csak nyomtatni kell, majd ragasztani, és már lehet is vele szemléltetni.  






2016. december 4., vasárnap

Mikulás, hóember, fenyőfa, ajtódísz kézformából

Mivel rohamléptekkel közeledünk a téli szünethez, úgy gondoltam, előre megmutatom, hogy mit szeretnék még elkészíteni a gyerekekkel az ünnepek előtt, továbbra is az egyszerűség jegyében. Sajnos kis létszámú osztályom van, így kicsit lassabban fogunk haladni, de arra gondoltam, hogy csoportokban készülne egy-egy Mikulás, hóember és karácsonyfa. Remélem összejön. Ajtódíszt az idén másfajtát készítünk, de gondoltam, mivel annak is kéz az alapja, legyen itt a többivel. 


FORRÁS


A következő néhány ötlet ugyanarról az oldalról származik, így csak a hóembernél tüntettem fel.

FORRÁS






Végül pedig az ajtódísz:

FORRÁS


Ha Nektek is tetszenek ezek a megoldások, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Ui.: 4 rajzóra eredményeként elkészültek és helyükre kerültek a nagy művek:




Mikulásfej sajtosdobozból


Az idei tanévben, az elmúlt hetek tanúsága alapján nyugodtan mondhatom, hogy állandó időhiánnyal küzdök. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de tény. Éppen ezért a karácsonyvárás is másképp történik idén, mint mondjuk az elmúlt években, amikor minden napra volt valami kreatív feladat, vagy egy fejlesztő játék, feladatlap. 

2016. november 27., vasárnap

Adventi naptár papírgurigából: angyalka, háromkirályok

A következő, bejegyzésindító mondatommal a tájékozatlanságomról adok tanúbizonyságot, de őszintén megmondom, én mindig azt hittem, hogy advent december elsejével kezdődik. Legalábbis az iskolában mindig akkor kezdtük el az adventi naptárak színezését, illetve az adventi készülődést. Aztán a héten, egy tévében elhangzó mondat révén megtudtam, hogy már most vasárnap advent első vasárnapja lesz. (Mentségemre legyen mondva, most is rengeteg elfoglaltságom volt, no meg ugye tévét se nézek, így honnan is tudhattam volna?)

2016. november 20., vasárnap

80 nap alatt a Föld körül projekt: 3. Olaszország

Megint csaltam egy kicsit, mivel Olaszországban Brindisi lett volna a célállomás, de azon nem sok tanulnivaló van, fontosabbnak tartottam 1-2 nevezetesebb dolog bemutatását.

2016. november 13., vasárnap

80 nap alatt a Föld körül projekt: 2. Franciaország

Tudom jól, hogy a regényben ez az állomás nincs benne, de a társasjátékon rajta van, és úgy gondoltam, lehet annyi alkotói szabadságom, hogy beiktassak olyan helyeket is, amin Willy Fogg és inasa csak "átutazott."

2016. november 12., szombat

80 nap alatt a Föld körül, kreatívan: Paddington maci, angol királyi testőr

Mikor összeállt a fejemben a magatartás értékelésének módja, és hogy körbeutazzuk a Földet hacsak gondolatban is, elhatároztam, hogy nemcsak képeket nézünk és feladatokat oldunk meg az egyes országokkal kapcsolatban, hanem valami jellegzetességet is elkészítünk.

2016. november 9., szerda

80 nap alatt a Föld körül, kreatívan: Hőlégballon

Mikor a regényrészletet olvastuk, technikából éppen közlekedéssel kapcsolatos leckénk volt. Bár tudom, hogy Phileas Foggék nem utaztak hőlégballonon, csak mint lehetőségként merült fel, úgy gondoltam, nem követek el szentségtörést, ha beleteszem, mivel néhány regény borítóján is szerepel.

2016. november 7., hétfő

A Youtube feliratozása

Október elején részt vettem egy nagyon jó tanfolyamon, ahol a digitális tábla, pontosabban fogalmazva a Smart program használatát sajátítottam el, illetve egyéb hasznos dolgokról, honlapokról szereztem tudomást. Korábban már írtam a Creative Commonsról,  hogy hol találunk jogtiszta képeket (Flickr), illetve a PhotoFuniában rejlő lehetőségekről, most jöjjön egy újabb hasznos tudnivaló!

2016. november 5., szombat

80 nap alatt a Föld körül projekt: 1. Anglia

Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy mennyire tetszett a gyerekeknek a 80 nap alatt a Föld körül regény részlete, amit olvasás órán olvastunk. Gondoltam kihasználom, és elszórakozunk vele egy darabig. Persze nem öncélúan, hanem hogy fejlődjön az olvasásuk, a figyelmük, és ha némi ismeretre is szert tesznek, ami esetleg meg is marad a fejükben, az már dupla, tripla haszon.

2016. november 4., péntek

4 korszak viadala 1. forduló - Ókor

Az elmúlt tanévben ismét én készíthettem az alsósok számára, az Abacusan Stúdió által meghirdetett 4 korszak viadala című  4 fordulós vetélkedő feladatait. Mivel itt a következő felhívás, gondoltam, megmutatom az előző tanév kérdéseit, hátha kedvet kaptok részt venni benne. 
Nem is szaporítom a szót, jöjjenek a feladatok!

4 korszak viadala 2. forduló - Középkor


Ebben a fordulóban a középkorba és a reneszánsz világába kalandozunk egy kicsit, közben megismerhetitek népünk történek egy újabb szeletét is.

1. Honfoglaló őseink hosszú vándorlás után jutottak el Árpád vezetésével mai hazánk területére. Ha követitek a nyilakat, ti is végigjárhatjátok a magyarok vándorútját. Írjátok be az egyes állomások nevét a térképvázlatba!


                                                                                                                                              ____ / 4 pont


2. Egy monda szerint a magyarok követe egy fehér lovat ajándékozott Szvatopluk morva fejedelemnek. Három dolgot kért cserébe, melyek révén jelképesen megvásárolta az ország területét. Mi ez a három dolog? Megtudjátok, ha a lótól kiindulva végig haladtok a vonalakon. Használjatok színest és karikázzátok be, hogy melyik tárgyhoz érkeztetek!


                                                                                                                                              ____ / 3 pont


3. a, A rovásírást már az ősi magyarok is ismerték. Most ti is megpróbálkozhattok az olvasásukkal. Kiket rejtenek az alábbi rovásírással írt nevek? Vigyázat, az írás és olvasás iránya jobbról balra tart!




                                                                                                                                              ____ / 7 pont


b, Válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

- Budapest melyik részén található az őket ábrázoló szobor együttes?
___________________________________________________________________________

- Minek állít emléket?            _____________________________________________________

- Ki és mikor készítette?        _____________________________________________________
                                           _____________________________________________________
____ / 3 pont


4. Melyik az a két lovas kép, amelyik teljesen egyforma? Keressétek meg és karikázzátok be a számukat!

                                ____ / 4 pont


5. Árpád a honfoglalás idején a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt. Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon.
Állítsátok sorrendbe az alábbi királyokat, uralkodásuknak megfelelően a betűk segítségével!

            A, Orseolo Péter                                E, I. András
            B, I. Szent István                               F, Könyves Kálmán
            C, IV. Béla                                        G, I. Szent László
            D, Aba Sámuel
           
Megoldás:  __________________________
                                                                                                                                                                                                                                                                                                      ____ / 4 pont



6. Mátyás királyunkról rengeteg monda maradt fenn. Olvassátok el az alábbi történetet, és oldjátok meg a hozzá kapcsolódó feladatokat!

Mátyás király és Vízkereszt ünnepe

Szép szokás volt Mátyás idejében Buda várában, hogy újesztendő örömére a király megajándékozta a palotának és Budának népét. Ezt az ajándékozást pedig mindig Vízkereszt ünnepén rendezték. Felvonultak erre a napra sorjában a király elébe mind a főrangúak, akik az udvart szolgálták, meg a palota minden tisztjei, minden őrei, cselédei, akik az udvarnál vagy a királyi háztartás körül valami szolgálatot tettek. Mindenki az ünneplőjét vette föl erre a nagy napra, s mind a nagyok, kicsik a maguk méltóságának, mesterségének a jelvényeivel jelentek meg a fogadóteremben.
A fővadászmester kürtöt, a főpohárnok ezüstkupát tartott kézben, a tisztek alabárddal, az udvari zenészek ki síppal, ki hegedűvel, ki tárogatóval, az énekes kobzosok kobozzal, szabók ollóval, csizmamester dikiccsel, a szakácsok főzőkanállal, mészáros taglóval, inasok tállal, pecérek korbáccsal járultak Mátyás király színe elé, ki maga az ajándékkal megrakott, drága rezes asztalnál ült. Az asztal sarkánál pedig ott állt a király kedves talján krónikása, akit Galeotto Marciónak hívtak.
Egyenként jöttek a hódoló udvari személyek az asztalhoz, és megálltak főhajtással Mátyás király előtt. A király pedig kinek-kinek a hivatala, foglalatossága szerint való ajándékot választott a kincses asztalról. Az uraknak díszkardot, remekbe faragott vadászkürtöt, ékesen munkált aranysarkantyút nyújtott; a tisztek is szép kardot, lándzsát kaptak; aki asszonyszemély volt, annak gyűrűvel, kösöntyűvel kedveskedett a király; tepsibe, tárogatóba meg csupasz tenyerekbe azután olvasatlan vetette, dugdosta a csillogó-ragyogó aranytallért. A talján krónikásnak meg az volt a dolga, hogy a Mátyás ajándékaihoz egynéhány odavaló, kedves, tréfás szót vessen ráadásnak, persze magyar nyelven, mert aki Hunyadi Mátyás kenyerét ette, borát itta, annak mindnek érteni kellett a magyar szót. Így azután vidám hangulattal folyt az ajándékozás reggeli harangtól déli harangig.



a, Melyik milyen eszköz? Írjátok a számukat a megfelelő helyre! Kössétek össze a meghatározásukkal!                                                                                                 
           

alabárd                                    lantszerű hangszer  ____

dikics                          nyél nélküli kés  ____

tagló                           szúró- vágó- ütő rúdfegyver  ____

koboz                          a mészáros fejszéje  ____

kösöntyű                     nemesfémből készült ékszer  ____                                     ____ / 5 pont


b, A következő szavakban igék bújtak el, van, amelyikben több is. Átfedés azonban nem lehet a szavak között. Keretezzétek be, és írjátok le őket!

járultak                       nevezett                      papírra                        fővadászmester
háztartás                     egyenként                   mondatot                    vízkereszt
mészáros                     lúdtollam                    tehetném                     elégedett
uraknak                       sejtheti                        főhajtás                       fényessége

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
                                                                                                                                              ____ / 6 pont
                                                          

c, Igaz vagy hamis? Karikázzátok be a jó megoldás betűjelét!

Mátyás király újév napján ajándékozta meg a palota népét.        I   H
A fővadászmester kürttel érkezett.    I   H
A kobzosok hegedűszóval köszöntötték a királyt.    I   H
A tisztek szép kardot kaptak.                        I   H
Galeotto Mátyás egyik hadvezére volt.         I   H
Az ajándékozás reggeltől délig tartott.         I   H

                                                                                                                                              ____ / 3 pont


7. Az alábbi képen elbújt néhány tárgy. Sikerül megtalálnotok a nyakkendőt, a teniszlabdát és a kép mellett látható többi dolgot?


                                                                                                                                ____ / 5 pont


8. A lovagok a középkor bátor harcosai voltak. Hűségesen szolgálták uraikat, keményen harcoltak, tisztelettel bántak a nőkkel. Neveltetésük során 7 lovagi készséget kellett elsajátítaniuk. Hogy melyek voltak ezek, ti is megtudhatjátok, ha megfelelő sorrendbe rakjátok a szavak betűit.  A számozott betűkből pedig az is kiderül, hogy kit neveztek hazánkban lovagkirálynak.


                                                                                                                                         ____ / 8 pont



9. Két kulccsal lehet bejutni a lovagvárba: a felsővel a toronyba mehettek és kiszabadíthatjátok a rab királykisasszonyt, az alsóval a pincében kinyithattok egy kincses ládát. Ha rájöttetek, mi a szabály, folytassátok a számok beírását! Az utolsó mezőbe írt szám lesz a megoldás kulcsa. Színezzétek ki a megtalált kulcsokat!

                                                                                                                                        ____ / 6 pont


10. Az alábbi képeken egy-egy híres történelmi személyt, tárgyat láthattok. Sikerül felismerni őket?
Írjátok a képek alá, mit ábrázolnak!



                                                                                                                                            ____ / 12 pont



11. Kalandozásunk végére értünk. Utolsó feladatként azt kérjük, hogy készítsetek egy középkori várat, vagy egy illusztrációt valamelyik magyar mondához!


                                                                                                                                            ____ / 10 pont