2016. január 19., kedd

Kincset gyűjtünk

Akik visszatérő látogatók az oldalamon, bizonyára tudják, hogy (sok ember véleményével ellentétben) különböző dolgokat találok ki, amivel motiválom a tanítványaimat. Idén szeptemberben és októberben voltak a szuperhősök, majd jöttek a kalózok. Decemberben naponta választottak egy kis ajándékot a gyerekek.
Most, hogy visszajöttünk a szünetről, ismét újítottam. Már a kalóztérkép darabjainak gyűjtésekor tudtam, hogy egy hónapot a kincsek gyűjtésével fogunk tölteni. Egész téli szünetben azon agyaltam, hogy vajon mi legyen a kincs. Először arra gondoltam, hogy kis kavicsokat festek be arany színű festékkel, de nem kaptam sehol megfelelő alapanyagot. Utána arra gondoltam, hogy nyomtatok kalózpénzt, de valahogy már nekem sem tetszett az ötlet, így nem is foglalkoztam tovább vele. 

Aztán ahogy visszamentünk a szünetről, pakolásztam a karácsonyi dekorációkat, köztük a csokis adventi naptárt is. Ekkor kigyulladt egy lámpa a fejemben: Megvan!





Gipszből kiöntöttem a formákat, majd akrilfestékkel lefestettem azokat. Méretre pont olyan, mint a pénz, az, hogy figurák is vannak rajta, már csak hab a tortán. Nagyon tetszik a gyerekeknek. Ha valaki összegyűjt 5 "aranypénzt", pörgethet a ruletten. A jutalom ugyanaz, mint korábban: főnök, játék, matrica, cukorka, mese, ének. 





Ha tetszik az ötlet, és van a tarsolyotokban ilyen "gipszöntő forma", készítsétek el ti is!



A kis formákat nézegetve eszembe jutott még néhány ötlet, amit ki fogok majd próbálni: 
       - Társasjátékhoz tökéletes, figurák helyett.
       - Számolhatunk velük. (Miből van több, kevesebb?)
       - Párokba lehet pakolgatni őket. 
       - Élőlény-élettelen (állat - növény, tárgy, emlős - madár - hal) csoportosításához is jó.
       - Mit látunk a "pénzeken"? - Mondjunk, írjunk velük mondatokat!  
      - Vicces történetet is kitalálhatunk, ha húzunk például 5 "érmét", és egy történetbe illesztjük a rajta látható dolgokat.



Mire lehet még szerintetek használni? Várom az ötleteket?



6 megjegyzés:

  1. Óóóó,de jóóóóó!!!!Csak azt sajnálom,hogy két napja dobtam ki az adventi naptárak "maradványait" :(
    De az ötlet,hogy gipszkiöntő formának is jó,az egyszerűen zseniális! Köszönöm! :)
    Szerintem remek tanárnéni vagy!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :)) Látod, látod. Semmit sem szabad kidobni, mert minden jó lesz egyszer valamire. Nálunk már mindenki fertőződött a családban. :)))

      Törlés
  2. Kedves Sucika!
    Hosszú ideje olvasgatom a blogodat, és mindig rácsodálkozom, hogyan tudsz újra és újra megújulni, lelkesedni. Honnan merítesz erőt??
    Eddig mindig csak vittem az ötleteket, most végre adhatok is: én is gyűjtögetem évek óta a lányaim adventi naptárjainak kiürült alapját( az idén lett star wars-os is a hello kitty mellé). Mi a suliban karácsonyfadíszt illetve adventi naptárba való miniajándékot szoktunk készíteni a gipszfigurákból.
    Köszi mégegyszer ezt a sok kincset, amit megosztasz velünk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabi! Köszönöm szépen a dicséretet. Valahogy ez a keresgélés, ötletelés pontosan az, ami feltölt. A célom pedig nagyon is önző: szeretem látni a tanítványaim arcán napról napra az örömet, hogy szeretnek az osztályomba járni, és jól érzik magukat.
      Köszönöm az ötletet, jövőre élek vele. ;)

      Törlés
  3. Érdekelne, hogy hogyan zajlik a motiváció? Jó felelet esetén kapnak egy kincseket? Aki a legtöbbet gyűjti a nap végén pörgethet? Köszönöm előre is a válaszát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármiért lehet kapni, de naponta csak egyet. Elég néha egyetlen szó. Aki összegyűjt 5 aranypénzt, az pörgethet.

      Törlés