2016. február 8., hétfő

Vízparti fák

A múlt órán elkezdtük egy újabb életközösség növényeinek és állatainak megismerését. Ez a téma lesz talán a legnehezebb, mivel településünkön egy kis patakocskán kívül semmi sincs. Vízparti fát majd mutatok képeken, illetve szeretnék valami ismeretterjesztő kisfilmet is keresni.

Az első tananyagunk a vízparti fák. Mivel heti két órában tanuljuk a környezetet, két óra jut erre a témára. A feladatot csoportokban fogjuk feldolgozni. Egy-egy fa megismerésére 10 perc áll majd rendelkezésre. Ez alatt az idő alatt minden csoport elolvassa a tankönyvből a tudnivalókat, majd  mondatkártyák közül ki kell választaniuk az adott fára jellemzőket. Minden csoport megkap minden mondatot, aztán ahogy bővül az ismeretük, úgy fogynak a mondatok. Remélhetőleg sikeresen fognak dolgozni, és mindenki megtalálja az adott növényekhez tartozó leírásokat. 






Amint ezzel elkészülünk, a lenti táblázatba közösen írjuk majd be a megtanulandó ismereteket. 



Remélem, tetszeni fog nekik!



1 megjegyzés: