2016. március 9., szerda

Origami kokárda

Most, hogy készülünk a március 15-ei megemlékezésre, technikaórán nemzeti színű virágot készítettünk, de tervben volt még valamilyen kreatív kokárda is, amivel a termet tudnánk díszíteni. Először arra gondoltam, hogy előveszem azt a síkidomokból készült megoldást, amit pár éve készítettünk az előző osztályommal (ITT olvashattok róla),  és azt készítjük el a mostanival is.
Aztán eszembe jutott az a sok-sok hasznos kiadvány, amit évekkel ezelőtt a Canadahun-ról mentettem le a gépemre, majd kiírtam DVD-re. Elővettem egyet, és nekiálltam keresgélni. Olyan szerencsém volt, hogy hamarosan egy origamis ötletre bukkantam.


FORRÁS



Ettől a virágtól már csak egy lépés volt a kokárdáig. Ha két színnel működik, miért ne működne hárommal. Kipróbáltam, aztán ma el is készítettük a gyerekekkel.








Tanítás után, miközben épp ragasztgattam egymásba a szirmokat, bejött a terembe a testvérem. Azt mondta, hogy szerinte sokkal jobban mutat az, ami nincs leragasztva, mert ettől térbeli az egész. (Hogy milyen igaza volt!) Így befejeztem az elkezdett kokárda összeragasztását, de a másik kettőt már úgy hagytam. Pénteken majd egy-egy rajzlapra felragasztom mindhármat, és úgy válnak a tantermünk díszeiévé.





Pár hete a Lidl-ben sikerült vennem színes A4-es papírt, ezeket használtam most, és nem szerettem volna sok hulladékot termelni, ezért igazítottam az egyes színekhez szükséges papír méretét az alábbiak szerint:

piros 15 cm x 15 cm (A4-es papír kettéhajtva, méretre nyírva.)
fehér 10,5 cm x 10,5 cm 
zöld 7,5 cm x 7,5 cm  


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el ti is!

Jó kreatívkodást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése