2016. július 11., hétfő

Erzsébet tábori Vetélkedő a Kastélyban 1.

Az Erzsébet tábor egyik napján, vetélkedő formájában ismerkedtünk a helyi értékekkel és a kultúrával. Jó helyzetben voltunk, mivel nemrég nyílt Pipamúzeum illetve Modern művészeti galéria a településen elsősorban absztrakt, kortárs, klasszikus modern műtárgyakból összeállítva. Ezen a helyszínen 3 állomáson oldottak meg feladatot a gyerekek, vegyes csapatokban.
Községünkben található a több mint 300 db-os gyűjtemény, amely pipákból és dohányzási eszközökből (szipka, dohánytartó, pipatórium) áll.  Anyaguk tajtékkő, fa, porcelán, üveg, cserép stb.  
A gyűjteményben Kossuth, Deák és Ferenc József császár pipái is láthatóak.

Egyik kollégánk ehhez kapcsolódóan készített egy feladatsort, Kossuth Lajos és Deák Ferenc életéből. Volt olyan kedves, és rendelkezésemre bocsátotta a Word-ös változatot, így most szívesen osztom meg Veletek. 




Összekeveredett egy-egy államférfink életrajzának részletei! Számozással a legkorábbi eseménytől kiindulva (1-9-ig) állapítsátok meg a helyes sorrendet, ahogy annak következnie kell!

Kossuth Lajos

___ A politikus kulcsszerepet játszott az Országos Honvédelmi Bizottmány életre hívásában, mely 1848. szeptember 15-e után sikeresen szervezte meg a honvédseregek toborzását, és – Jellasics támadása ellenében – az ország védelmét. Miután a hadi kiadások finanszírozásáért Kossuth Lajos felügyelt, az OHB elnöki szerepköre és karizmája révén ő lett a magyar szabadságharc vezetője, aki egyszerre érvényesíthette akaratát úgy a politikában, mint a hadszervezés terén.

___ Kossuthnak ugyanakkor nagy szerencséje volt, mivel több zempléni főrendi tag képviseletében részt vehetett az 1832-36-os diétán, ahol ugyancsak a reformellenzékkel szimpatizált. Az ülésszak alatt a politikus országos hírnévre tett szert, miután 1832-ben belefogott az Országgyűlési Tudósítások szerkesztésébe, melyben rendszeresen tájékoztatta a nyilvánosságot az üléseken folytatott vitákról.

___ 1802. szeptember 19-én, Monokon született Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, a reformkori liberális ellenzék és az 1848-49-es szabadságharc vezéralakja.

___ 1841 januárjában szabadult és az ekkor elinduló Pesti Hírlap legfőbb szócsöve lett.

___ Politikai pályafutását 1830-ban kezdte meg, amikor a reformellenzék oldalán bekapcsolódott a vármegye politikai életébe, a következő évben pedig már kolerabiztosként tevékenykedett a Felvidéken. 

___ Sikerei nyomán Kossuth még elkötelezettebben szállt síkra a nyilvánosság bevonása érdekében. A Törvényhatósági Tudósításokkal Kossuth törvényt sértett, a politikust 1837 során perbe fogták, és három év börtönbüntetésre ítélték.

___ A megmozdulások hatására V. Ferdinánd király kinevezte az első felelős magyar kormányt, melynek pénzügyminiszteri székét Kossuth Lajos kapta meg.

___ A Függetlenségi Nyilatkozat (1849. április 14.) keresztülvitele volt. Ez a dokumentum úgy adott választ a márciusi olmützi oktrojált alkotmányra, hogy detronizálta a Habsburg-dinasztiát, és átmeneti állapotként – a szabadságharc győztes befejezéséig – Kossuthot mint kormányzó elnököt bízta meg Magyarország irányításával. 

___ Kossuth édesapja nyomdokain haladva szintén a jogi pályát választotta, és előbb Eperjesen, később pedig a sárospataki református kollégiumban tanult, majd a hétszemélyes királyi táblánál alkalmazták mint gyakornokot. 





Számozással a legkorábbi eseménytől kiindulva (1-7-ig) állapítsátok meg a helyes sorrendet, ahogy annak következnie kell!

Deák Ferenc

___ Deák 1865 áprilisában – álnéven – megjelentetett Húsvéti cikkével ez a vita nyilvános formát ölthetett, egyúttal pedig a politikus végre az őt megillető helyre került, ugyanis magyar részről ő irányította a kiegyezésről szóló tárgyalásokat. 

___ 1803. október 17-én született Söjtörön Deák Ferenc, a „haza bölcse”, a 19. századi magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa. 

___ Kehidai remetesége ellenére Deák Ferenc a szabadságharc leverése után a magyar közélet vezéralakja lett, amit zsenialitása mellett hitelessége és következetessége indokol meg leginkább. 

___ 1848 márciusában – a forradalmi események nyomán – visszatért a nagypolitikába, majd az első felelős magyar kormányban igazságügy-miniszter lett.

___ Ötéves korára édesanyját és édesapját is elveszítette, így testvérei és Hertelendy György gyámsága alatt nevelkedett, és tanult. Deák 1823-ban oklevelet szerzett a győri jogi akadémián, majd szűkebb pátriájában ügyvédként praktizált.

___ A sikertelen 1861-es rendezési kísérletet a Schmerling nevével fémjelzett ideiglenes rendszer – provizórium – követte, ennek négy éve alatt azonban a háttérben már megkezdődtek a kiegyezésről szóló alkudozások. 

___ Deák 1833 májusában csatlakozott az alsóház politikai küzdelmeihez, és a jobbágyfelszabadítás, a lengyel kérdés, valamint a vallás- és szólásszabadság ügyében tartott szónoklataival hamarosan az ellenzék egyik vezéralakjává nőtt. A politikus az 1839-40. évi diétán aztán még nagyobb tekintélyt szerzett, ugyanis elérte, hogy a Budán raboskodó Kossuthot és a Lovassy-per elítéltjeit végre szabadon engedjék, ezzel együtt pedig véget vessenek a még zajló felségsértési pereknek.


Rejtett történelmi nevek! Rakjátok helyes sorrendbe a betűket és a fent említett két történelmi személyiséggel kapcsolatos álnevet kaphatjátok meg!

Kossuth Lajos, „a koraygam esezóM.” : _____________________
Deák Ferenc, „a mentez órptákaro.”: ________________________


MEGOLDÁS

Kossuth Lajos: 8, 4, 1, 6, 3, 5, 7, 9, 2

Deák Ferenc:    7, 1, 5, 4, 2, 6, 3 

Kossuth Lajos:  „a magyarok Mózese”
Deák Ferenc: „a nemzet prókátora”






Egy másik kollégánk a településünkről osztott meg néhány fontos momentumot, majd ezek után keresztrejtvényt oldottak meg a gyerekek, az elhangzottak alapján. Ezt nem adom közre, mivel helyi vonatkozású, így más nem tudja felhasználni. De higgyétek el, nagyon érdekes volt az is, és jól szórakoztunk a megoldása közben. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése