2016. október 29., szombat

Gesztenyés levélmanó és barátai


Az előző bejegyzésben írt hulló falevelekkel  egy időben akadtam rá a következő gesztenyés, makkos levélmanókra. Annyira magukkal ragadtak az édes kis pofijukkal, és még az ablakban, teremben is volt bőven hely, ezért arra gondoltam, hogy rajzórán ezeket is elkészítjük. 

Tízperces kreatívkodás: Hulló falevelek

Mivel ismét egy könnyen elkészíthető ötletet hoztam, gondoltam, nevet is adok ennek a témának, így könnyebben rátalálok majd én is, más is. Mivel a konkrét munkálatokra elegendő 10 perc, gondoltam jó lesz címnek a "Tízperces kreatívkodás".

Almakoszorú papírcsíkokból

Úgy látszik ez a tanév az egyszerűség jegyében fog eltelni, de ugye egyrészt a negyedikes technika anyag is olyan, hogy szinte kitölti az egész órát (bár általában a gyerekeket nem érdekli), másrészt én is el vagyok havazva, így komolyabb projektekbe nem is gondolkodom még egy darabig.

2016. október 25., kedd

Kincsek Valikától a Halloween jegyében

A listámon egyre több leendő poszt címe szerepel, amiket előbb-utóbb majd csak megírok, de úgy gondoltam, ezt muszáj most megmutatnom, mert egy hét múlva már aktualitását veszti. Tudom, hogy ez is egy olyan téma, ami megosztja az embereket, de most nekünk két okunk is van, hogy elkészítsük. Az egyik az, hogy a gyerekek már a múlt héten szóba hozták, hogy csinálunk-e, sőt tök ügyben is érdeklődtek, hogy hozhatnak-e. A másik pedig, hogy most egy projekt révén Angliával (is) foglalkozunk, és ezért arra is foghatnám, hogy angol hagyományokkal ismerkedünk. (Az ünnep eredetéről ITT olvashattok.) A lényeg, miért ne csinálnánk, ha a gyerekek örömüket lelik benne. A témánk is olyan volt technikából, hogy ennek az elkészítése is belefért ez is az órába.

2016. október 22., szombat

Római számok gyakorlása dobókockás játékkal


Nálunk a múlt héten volt anyag a római számok felismerése és gyakorlása, amihez most egy dobókockás játékot vittem. Remélem, van, aki még előtte áll, és tudja használni!

2016. október 21., péntek

3D szőlő kreatívan

Gondolkodtam, hogy ennek a bejegyzésnek milyen címet adjak, de sajnos alkotói válságban vagyok fogalmazásilag, így jobb nem jutott eszembe. Először arra gondoltam, hogy azt írom, hogy szőlők papírgolyóból, de ennek nem sok, pontosabban fogalmazva semmi köze nincs a mi szőlőnkhöz. Bár ha belegondolok, bizonyára szaporábban haladtunk volna, ha papírgolyókat használunk. 

2016. október 20., csütörtök

Közös képalkotás: őszi mozaik levélkép


Az elmúlt hetekben két alkalommal úgy készültek el az "alkotások", hogy mindenki dolgozott egy kis darabon, aztán a végén illesztettük, ragasztottuk egybe az elemeket, és a részekből úgy lett egy alkotás az egész. Az egyik közülük a lentebb látható őszi kép.

2016. október 18., kedd

PhotoFunia - játék a képekkel

Bizonyára Ti is találkoztatok már a Facebook-on azzal a lehetőséggel, hogy ha megadtok egy képet, akkor valamilyen generáló behelyezi azt egy alapképbe, így lehetünk például egy mozi kivetítőjén, vagy újság borítóján, esetleg rólunk szól egy egész kiállítás.

2016. október 16., vasárnap

Minyonos pénzek

Ha már lúd, legyen kövér, tartja a mondás. Az előző bejegyzésben mutattam a minyonos helyi értékeket, a sok munka közepette kikapcsolódásként készítettem néhány minyonos játékpénzt.

Helyi érték minyonok

Lehet, hogy egy kicsit késő mutatom, de csak most tudtam egy kis időt szakítani arra, hogy a bloggal is foglalkozzak. Aki rendszeres olvasóm, az tudja, hogy tavaly szuperhős minyonok segítségével történt a tanulmányi munka értékelése. Később találtam arra az oldalra, ahol a helyi értékeket velük tanították. Igen ám, csak akkor mi már túl voltunk ezen. De a fejemben raktároztam az ötletet, és most elővettem.

2016. október 11., kedd

Vitorlás hajó rajzolása, festése

Az első cím, amit adtam ennek a posztnak, az a "Nyári élményem" volt, de arra gondoltam, hogy bizonyára sokan felhorkannának, hogy október nem is tudom hányadikán mit keres itt a nyári élmény. Ha akarom nyári élmény, ha akarom, hajó rajzolása, festése. A helyzet ugyanis az, hogy nem mostanában készültek a munkák, hajót viszont más apropóból is lehet készíteni, így gondoltam, nem borzolom a kedélyeket, és megváltoztattam a címet. Messze még a nyári szünet (sajnos)!

2016. október 9., vasárnap

Jogtiszta képek: Flickr


Folytatva egy kicsit a tanfolyamon tanultakat, szeretnék a figyelmetekbe ajánlani néhány oldalt, amit az oktatónk mutatott. Ezekről jogtisztán szedhetünk le képeket, vagy zenét.

Rajzóra az olimpia jegyében

Szeptember hónap az olimpia jegyében zajlott nálunk, de az az igazság, hogy a gyerekeknek annyira tetszettek a versenyek, hogy úgy döntöttem, csússzunk át októberre is egy kicsit. Sajnos az időm jobban be van táblázva, és bár úgy terveztem, hogy külön írok a versenyekről és az egyéb dolgokról, nem sikerült. Így most mutatok néhány rajzot, illetve a versenyeredményeikről néhány fotót.

2016. október 8., szombat

Szerzői jogi kérdések: Creative Commons

Mielőtt azt hinnétek, hogy pályát változtattam, gyorsan közlöm, hogy eszembe sem jutott. Csak az elmúlt pár napon részt vettem egy 30 órás tanfolyamon, ahol jól megokosodtam. Ha nem baj, megosztom veletek is, amit megtudtam.
Bizonyára sokan vannak hozzám hasonló lelkes pedagógusok, szülők, akik az internetet böngészve sok hasznos dolgot gyűjtenek össze. Hát én ezen a tanfolyamon megtudtam, hogy bizony sokszor követünk el törvénytelenséget. Ugyanis attól, hogy valami fenn van a neten, nem biztos, hogy jogszerűen ingyen felhasználható. (De akkor minek van fenn???)