2016. november 2., szerda

Magatartás és szorgalom értékelése Willy Foggal és barátaival

Október elején olvastunk részleteket Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényéből, ami nagyon tetszett a gyerekeknek, ezért arra gondoltam, hagyom még egy darabig Dorothyt és Ózt, foglalkozzunk inkább Willy Foggal. 

Korábban már mutattam azt a weboldalt, ahol pénzt lehet készíteni saját képpel, így ismét ellátogattam oda, és rövid idő alatt elkészültek az újabb pénzek. Az angol fontot szerettem volna átalakítani, de nem nagyon tetszett a megoldás a királynő hajával, ezért maradtam a dollároknál. Most csak kétféle készült, 1 és 2 dolláros. Minden nap 1 dollárt kaphat az a gyerek, aki valamiben jó teljesítményt nyújt, ha pedig valami szuper dolgot tesz, mond vagy csinál, az kaphat 2, de akár 5 dollárt is. (Ezt az utolsó nap ígértem be, ezért a poszt írása közben gyártottam egy 5 dollárost is.)









Mondanom sem kell, nagyon belelkesedtek a gyerekek (Mi lesz, ha meglátják az 5 dollárost?), de sajnos van, aki nem készít házit, vagy a magatartása nem megfelelő, így adóslevél is készült hirtelenjében az iskolában. Most úgy működik a rendszer, mint a negatív számoknál. Ha nem készül házi, vagy rendetlen, visszaad 1 dollárt, ha nincs neki, akkor kap egy adósságlevelet, amit később törleszt.




Egy külföldi oldalon láttam egy társasjáték fotóját, amit felnagyítva kinyomtattam, illetve egy másik oldalon megtaláltam a szereplőket, és azokat is kinyomtattam. Mindenki választott magának egyet, és azzal indult el a Föld körül. Ha ugyanis valakinek összegyűlik 10 dollárja, léphet egyet a táblán. Eddig 4 tanuló került fel Londonhoz.


FORRÁS


Jó kis kaland lesz, ugyanis szeretnék majd a regény további részleteivel is foglalkozni, valamint azokkal az országokkal is, ahová Foggék eljutottak. De erről majd egy másik bejegyzésben írok.



Ui.: Ha valakinek tetszik az ötlet, és használni szeretné a pénzt és a figurákat, írja meg az e-mail címét, szívesen elküldöm neki Word formátumban.





22 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper ötlet, nálunk ez bölcs bagoly adás-vételével történik, de jövőre gondolva, szeretném, ha elküldenéd Word formátumban.

    VálaszTörlés
  2. Remek ötlet. Szeretném megkapni Word-ben. Köszönettel: nanjudit@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszik ez a motiváló módszer! Szeretném kérni Word formátumban, ha lehet! mazuhara@gmail.com
    Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés
  4. Az ötlet nagyon jó! Kipróbálnám én is. Elkérhetwm a word formátumot?
    Angie129@freemail.hu
    Nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. én is kérem szépen vikatus@gmail.com, koszonom :)

    VálaszTörlés
  6. Mi lesz a pénzzel? Mire fogják felhasználni? Illetve mi fog történni azzal, aki adósságban marad? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akinek összegyűlik 10 dollár, lép egyet a térképen, és lassan körbe utazza a Földet. Remélem, nem lesz sok adóssága, mert arra nem terveztem semmit. Nem büntetni szeretnék.

      Törlés
  7. Nagyon tetszik ez az ötleted is. Elküldenéd nekem is a nyomtatható változatot? tamassilona@gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Szuper ötlet! Kérném, ha lehet! Köszönöm! mercurius.judit@gmail.com
    Judit

    VálaszTörlés
  9. NAGYON TETSZIK AZ ÖTLET! SZERETNÉM HASZNÁLNI ÉN IS.ELKÜLDÖD A KÖVETKEZŐ CÍMRE kindergaby10@gmail.com?
    Köszönöm: Gaby

    VálaszTörlés
  10. Szia! Nagyon tetszik ez az ötlet! Elküldenéd nekem is az e-mail címemre? Előre is köszönöm! Ágota
    k.gota8@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Szia! Nagyon tetszik! Kérném én is, ha lehet még, köszönöm! A térképre hogyan rögzíted a figurákat? borka0718@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Szia! Nagyon tetszik! Kérném én is, ha lehet még, köszönöm! A térképre hogyan rögzíted a figurákat? borka0718@gmail.com

    VálaszTörlés
  13. Szia!Megkaphatom én is a nyomtatható verziót?Szívesen kipróbálnánk,itthon-új szabályokkal ;) Köszönöm!
    ducsaiheni@hotmail.com

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Nagyon tetszenek az ötleteid! Ez is nagyon szuper!!!
    Elkérhetném a pénz és a figurákat?
    E-mail címem: nagynekcs@gmail.com
    Hálás köszönettel: Nagyné Csilla

    VálaszTörlés
  15. Kedves Sucika! Nagyon tetszik az ötleted! Szeretném én is kipróbálni! Elküldenéd nekem is a nyomtatható, szerkeszthető változatot? Címem: rainbow5961@gmail.com. Segítségedet előre is köszönöm! Ángyánné Zsuzsa

    VálaszTörlés
  16. Szia! Szuper ötlet. Én is szeretném kipróbálni. Kérném én is nyomtatható verzióban. Hálásan köszönöm: Annamari - bannami72@gmail.com

    VálaszTörlés
  17. Kedves Sucika! Most találtam rá erre a szuper ötletre és szeretném én is elkérni a nyomtatható verziót. Nagyon szépen köszönöm! Mariann
    kalmanmariann34@gmail.com

    VálaszTörlés
  18. Kedves Sucika! Szeretném elkésni a nyomtatható verziót. Köszönöm szépen! Címem: manocska1226@freemail.hu

    VálaszTörlés
  19. Kedves Sucika!
    Gratulálok az ötletedhez, fantasztikus. Szeretném én is elkérni a nyomtatható verziót! Előre is köszönöm, a címem: reniapont14@gmail.com
    Üdv: Rencsi

    VálaszTörlés