2017. április 21., péntek

Papír rózsa és Anyák lapja - anyák napjára

Rohamtempóban közeledik egy családi esemény, illetve az anyák napi megemlékezés. Hogy mind a két helyen megfelelően helyt tudjak állni, és ne csapjanak össze a fejem fölött a hullámok, időzítettem a feladatokat. Így a mai rajzórán már el is kezdtük az édesanyáknak szánt ajándékok elkészítését.

Sokáig nézelődtem a Pinterest-es gyűjteményemben, és végül egy olyan virág mellett döntöttem, aminek az elkészítése nem vett el sok időt, mivel pdf-ben volt hozzá sablon. Világossárga lapra (minőségében olyan, mint egy műszaki rajzlap) nyomtattam ki a virág szirmait, (illetve zöldre a leveleket) így a gyerekeknek nem kellett az időt tölteni a sablonok körberajzolásával. Csak nyírtak és ragasztottak. Hurkapálcára húzták az egyes elemeket, amit a levelek felragasztása előtt krepp papírral vontak be. 1 óra alatt mindenki elkészült a rózsával, illetve belekezdett a másik ajándékba, ami egy anyák napi újság lesz. 

Az ötlet innen származik:

FORRÁS




Ez pedig a prototípus, illetve a gyerekek munkája:






Az Anyák lapját még tavaly találtam, (az a link már sajnos nem él, de szerencsére megtaláltam máshol is: INNEN le tudjátok tölteni), csak akkor mi már készen voltunk a saját ajándékainkkal. Most viszont tökéletes lesz. Készült mamáknak,  nagyiknak, sőt apukáknak is újság. Látogassatok el az oldalra, és ha tetszik, töltsétek le Ti is!




Jó készülődést, jó kreatívkodást!




2017. április 12., szerda

Húsvéti nyuszis ajándék gyerekeknek

Általában csokitojást szoktam húsvét alkalmából adni a tanítványaimnak (fiúknak, lányoknak egyaránt), de olyan is volt már többször, hogy készítettem nekik egy kis ajándékot, amiben persze édesség is lapult. Mivel idén az óvodásokhoz is jártam, és jó szokás szerint őket is meg szoktam ajándékozni, így már régóta tudtam, hogy idén készíteni fogok valamit, amihez az édességet is hetekkel ezelőtt beszereztem.

Az ovisoknak a Krokotak-on talált nyuszikat készítettem el, de én a lábakat nem hajtottam fel, mert úgy nem fért volna el a cukorka. 

FORRÁS





Az osztályomnak nyalókát vettem, amit egy nyuszifejjel "varázsoltam" húsvétivá. 
Bár sokféle megoldás található különböző helyeken, én most egy egyszerűt kerestem, hogy korán reggel el tudjam készíteni. Így esett a választásom az alábbi megoldásra:


FORRÁS

Annyit változtattam rajta, hogy kerestem egy nyusziarcot, amit a Paint segítségével beillesztettem a fejbe. Azért így csak aranyosabb, nem?





Itt még a teremben illetve a tanáriban, átadásra várva:







Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!


2017. április 11., kedd

Tojásból kikelő kiscsirkék és egyebek

Kicsit rendhagyóra sikeredett a mai húsvéti tojásunk, de gondoltam, ha már a Pinterest-nek hála, van a tarsolyomban egy ilyen különleges dolog, akkor valósítsuk meg mihamarabb. Olyan soká lesz még jövő húsvét! Meg egyébként is: a tegnap készített tojáskoszorút hazavitték a gyerekek, így muszáj volt valamit készítenünk, mert nem maradhattak az ablakok húsvéti dekoráció nélkül.


Róluk van szó:
FORRÁS


Bár nem lett volna nehéz önállóan megrajzolni az alapot, de hogy gyorsabban haladjunk, inkább kinyomtattam. Aztán megmutattam a gyerekeknek, hogy milyen módon "kelthetik életre" a tojásokat, de mondtam azt is, hogy nagyon örülnék neki, ha a minták ellenére szabadon ötletelnének. Nem tudom, mi volt az oka, de főként minyon figurák készültek, (pedig a többi is olyan aranyos volt), de azért akadt három tanulóm, aki saját elképzelés alapján alkotott.




Íme a végeredmény:



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!

Dobj és rajzolj ... egy nyuszit!

Az utóbbi napokban húsvéti lázban égünk. Igyekszem egyszerű, de ötletes dolgokkal készülni, és mivel szeretik a tanítványaim a "Dobj és rajzolj" típusú rajz készítését, a mai technika órára (rendhagyó módon) ezzel (is) készültem.

Nem tudom, ki ismeri és ki nem a rajzolás lényegét, ezért dióhéjban elmondom:
Felváltva dobnak a gyerekek a dobókockával, és a dobásnak megfelelő mezőben található részletét rajzolják meg a nyuszinak. Ezzel a megoldással több ezer féle nyuszi készíthető. (Matekosok kiszámolhatják pontosan, én most csak saccoltam.)

Az ötletet évekkel ezelőtt találtam, már az előző osztályommal is rajzoltunk így nyulakat, de akkor a forrás valahogy lemaradt. Gondoltam, most, hogy újra előjött a dolog, írok egy újabb bejegyzést, mutatom a mostani munkákat, és megadom a forrást is, mert így korrekt. No meg mutatok egy másik nyuszirajzolós lehetőséget is, már hogy hasznos legyen ez a bejegyzés is.

FORRÁS



A mi nyuszikáink ilyenek lettek:



A másik megoldásnál egy tojás formát kell alapnak megrajzolni, ez lesz a nyuszi feje, majd ugyancsak kockadobással derül ki, hogy milyen orrot, szemet, vagy éppen fület kap.

FORRÁS

Ha megtetszett valamelyik ötlet, keressetek egy dobókockát, és indulhat a rajzolás!

Jó kreatívkodást!




2017. április 10., hétfő

Papírtojásos koszorú

Ma ismét ellátogattak hozzánk az ovisok egy olvasás órára, ahol a húsvét volt a témánk. Miután elolvastuk a könyvben lévő rövid olvasmányunkat, beszélgettünk egy kicsit a húsvétról, majd tanultunk egy locsolóverset, vetítettem nekik egy diafilmet (Vidám húsvét az oviban), közben énekeltünk, később kreatívkodtunk, majd óra végén kimentünk az udvarra és eljátszottuk azt a kis körjátékot, ami a mesében szerepelt. Szerencsém volt, mert a dalt tudták, a játék meg nagyon egyszerű volt, így hamar megértették. Utólag végiggondolva nem is tudom, hogy fért bele mindez 45 percbe?

Az óra kreatívkodós részében egy tojásos ajtódíszt készítettünk. Sajtosdoboz tetőből kinyírt alapra ragasztgatták az ovisok a negyedikesek segítségével a tarka tojásokat, illetve egy nyuszit. Sajnos masni készítésére nem volt időm a hétvégén, ezért egy nyuszival "dobtam fel" a tojáskoszorút.

Ötlet innen:

FORRÁS


Mintás papírok fehér oldalára nyomtattam ki az alábbi tojásokat, majd 4-5 lapot összefogva több tucat tojást sikerült rövid idő alatt kinyírnom.

FORRÁS



A nyuszi hasonló technikával, zöld és sárga rajzlapra készült, csak itt nekem kellett előbb másolni és beilleszteni egymás mellé a nyuszkókat. (A prototípus elkészülte után derült ki, hogy egy kicsit lehettek volna nagyobbak is.)


FORRÁS




Olvasásórán elkészültek az ovis koszorúk, és mivel volt néhány hiányzó náluk, nekem pedig volt néhány tartalék alap a szekrényemben, éppen lett 13, így a negyedikesek nagy örömére ők is készíthettek egyet a következő óra első néhány percében. 
Egy kis cérna, vagy fonal esetleg szalag kellett volna még rájuk, de remélem otthon az is került rá utólag, és azóta mindenkinek az ajtaját vagy az ablakát díszíti a koszorú!

Ezek a képek a közös tevékenykedés közben készültek:







A negyedikesek koszorúi: 



Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Tyúkocska, nyuszi műanyag pohárból

Az utóbbi időkben annyi sok műanyag pohár halmozódott fel az osztályunkban, hogy arra gondoltam, idén a húsvéti dekorációt ezekből a poharakból fogjuk elkészíteni. Persze a döntésben nagy szerepet játszott az is, hogy korábban láttam két (sőt több) jópofa megoldást. Csak az volt a kérdés, hogy mikor készítsük el őket. 
Rajzórákon általában rajzolni, festeni szoktunk, és technikaórákon alkotunk egyéb dolgokat, de most a tanmenet szerint 2 óra volt a húsvéttal kapcsolatos tevékenykedésre, így arra gondoltam, rendhagyó módon készítsük el ezeket az aranyos állatkákat.

Az ötlet innen van:

FORRÁS

FORRÁS


A fotók alapján készítettem sablont, ami alapján gyorsan ment a munka. Egyik órán készült a tyúkocska, a másikon a nyuszika. Jó lett volna még ezt az aranyos kiscsirkét is elkészíteni, de ne legyünk telhetetlenek! (Majd jövőre.)


FORRÁS



Ilyenek lettek a mi kis húsvéti díszeink:


 


 


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!