2017. május 26., péntek

Holdfázisok - "mozgó" holddal

Bár már az összefoglalásnál járunk, a felmérés megkönnyítése érdekében készítettük el technikaórán az osztályommal az alábbi kis eszközt (játékot), amivel könnyedén megtanulhatják a holdfázisokat. Mivel a forrásnál csak egy fénykép volt, az alapján próbáltam hozzá sablont gyártani, és hogy más is el tudja készíteni, gondoltam,  megadom a méreteket, illetve készítek néhány fázisfotót is. Ha a papírokat előre méretre vágjuk a nyírás, ragasztás megvan 10 perc alatt.


FORRÁS

Amire szükség lesz: Fekete fotókarton, írólap, olló, ragasztó, színes ceruza.




Mivel a fotókartont ketté kell hajtani, kétszer kell a hosszát venni, én a méreteknél már úgy tüntettem fel, amennyi összehajtva lett (vagyis a 7,5 cm helyett 15 cm-t kell leszabni). Ahogy a kép is mutatja, a fehér papír kicsit keskenyebb, mivel a funkcióját úgy is be tudja tölteni, nekem meg így jött ki a papírból. A körformát egy húsz forintos körberajzolásával nyertem, utána mértem le a méretét.








Bár tudom, hogy a tankönyv azt írta, hogy a holdfázisokat az újholddal kezdjük, de úgy nem működött volna egy irányba a változás "animálása". A holdtöltét azért írtam én is kétszer, hogy értsék a gyerekek, hogy ez egy ciklikus folyamat, és a holdtölte után ismét jön az utolsó negyed.

Ahogy húzzuk a fekete körlapot, úgy "alakul át" a holdunk, és a fölötte levő felírásokból azt is látjuk, hogy éppen melyik fázisnál járunk.







A gyerekeknek nagyon tetszett ez a kis eszköz, és remélhetőleg az ismeretanyag is rögzült!




Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Hó tanulást, jó játékot!




2017. május 18., csütörtök

Naprendszer, holdfázisok - kreatívan

Bár ezt a témát korábban vettük, úgy gondoltam, bevetek néhány kreatív ötletet a jobb megértés, vagy pontosabban fogalmazva a biztosabb rögzítés érdekében. A témazáróban ugyanis lesz egy feladat, ami a holdfázisok berajzolását kéri. Bevallom őszintén, ehhez a témához elég nehezen találtam olyan dolgot, amit könnyedén kivitelezni tudtam volna, így több napig keresgéltem. Közben amit láttam, elmentettem a Pinterest-es mappámba, most pedig megmutatok  nektek is néhányat. Hátha van olyan, aki hasonló témában keresgél.

1. A Nap, Föld Hold elhelyezkedését nagyon jól szemlélteti az alábbi ötlet, és mivel sablon is van hozzá, könnyen el lehet készíteni.


FORRÁS



2. A nappalok és éjszakák szemléltetéséhez egy nagyon jó ötlet, bár kicsit időigényes az elkészítése, így most nem tudtam foglalkozni vele.

FORRÁS


3. Ez a kis videó nagyon jól szemlélteti a holdfázisokat, és bár van is egy hungarocell gömböm, szerintem inkább ezt a kis videót játszom le így utólag a gyerekeknek, mert nem biztos, hogy tudnék megfelelő világítást szerezni. Anélkül pedig nem sok mindent látnának az egészből.





4. Ez a szemléltető eszköz hasonló az előző videóban látottakhoz, csak papír alapú. Az elkészítése sem lehet bonyolult, de én olyat akartam, amit minden gyerek megcsinálhat, kevés idő és alapanyag szükséges hozzá. Elkészíteni és kipróbálni azért ki fogom, mert 4 év múlva újra tananyag lesz. 

FORRÁS



5. Ezzel a kis eszközzel könnyedén megjegyezhető, hogy hogyan is követik egymást az egyes fázisok, és már bele is kezdtem az átalakításába, amikor egy még látványosabb és "cukibb" megoldásra bukkantam. (Azt viszont egy következő bejegyzésben mutatok majd meg, fázisfotókkal és gyerekmunkákkal együtt.) Mivel nem szeretek félbehagyni semmit, átírtam a szavakat magyarra, majd utána a képeket is átvariáltam egy kicsit, figyelembe véve, hogy mi milyen elnevezésekkel tanuljuk. Végül ez most marad, mint ötlet, de hátha jó lesz most, vagy máskor, másnak.

FORRÁS



Ha tetszik valamelyik ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást, jó játékot és tanulást!




2017. május 14., vasárnap

Kaparós sorsjegy a tanítás szolgálatában

Évekkel ezelőtt láttam egy külföldi oldalon, hogy hogyan lehet házilag kaparós sorsjegyet készíteni. Tetszett az ötlet, el is raktároztam, hogy majd egyszer megcsinálom, de ez az egyszer csak nem jött el. Egészen mostanáig. 

FORRÁS


A múlt hétvégén volt a kisebbik lányom esküvője, ahová a meghívott rokonok egy-egy kaparós sorsjegyet vittek. (Új divat, csak mondom.) A nyeretlen sorsjegyeket elkértem, gondolván, végre megvalósítom a kaparós sorsjegyes ötletet, és mivel vannak úgymond eredeti sorsjegyeim, ezeket használom fel hozzá.

Matek órán a kétjegyűvel való osztást tanuljuk, és mivel hétvégén ráértem, gondoltam, készítek minden tanuló számára egy-egy sorsjegyet. Mennyivel izgalmasabb lesz így gyakorolni az osztást! (Legalább is remélem!)

Kiindulásként letisztítottam a sorsjegy felületéről az ott maradt kaparós részeket, majd fehér illetve okker akrilfestékkel lefestettem, hogy tudjak majd rá írni. A külső területre kerültek az osztandók, az arany részre az osztók, és középre a hányados.


Ezután vastag celluxot ragasztottam rá, ami tökéletese lefedte a kártyákat, majd lefestettem piros és zöld akrilfestékkel, amit egy kis edénykében összekevertem egy kis mosogatószerrel. Az eredeti oldal 2:1 arányt ír, bevallom, én nem méricskéltem.




Holnap minden gyerek kap egy-egy sorsjegyet, és kezdődhet a játék:
Először a piros és arany mezőket kell lekaparni, és elvégezni az osztásokat. Lehet úgy is, hogy minden számot minden osztóval elosztunk, de úgy is, hogy balról indulva egyet-eggyel. Én a második szerint fogok eljárni, hiszen elég nekik még ennyi, plusz az ellenőrzés. Ha mindhárom osztás kész, lekaparják a zöld területet, ahol ott lesz a megfelelő hányados. Ha egyezik az eredmény, vagyis nyertek, matricát (piros pont helyett szoktam adni) és cukorkát is kapnak majd. 



Ha tetszik az ötlet, készítsetek Ti is kaparós sorsjegyet, és kezdődhet a gyakorlás!

Jó tanulást, jó játékot!


Képes napló 2017. május - Lakodalom van a mi utcánkba' ...

Majdnem egy évvel ezelőtt volt utoljára ilyen bejegyzés, és akkor is több napi hallgatás előzte meg a posztot. Eltelt egy év, és úgy látszik,  az élet megismételte önmagát: 3 hete, hogy nem írtam bejegyzést, és ennek nagyon is megvolt az oka. Mivel a kisebbik lányom férjhez ment, édesanyaként kellett helyt állnom, és így a blog (meg a kreatív tanítás) egy kicsit háttérbe szorult. De örömmel tudatom veletek, hogy minden a lehető legtökéletesebben sikerült, így újult erővel vetem bele magam az előttünk álló pár hétbe, ami szintén nem lesz unalmas.

Most azonban szeretnék mutatni néhány képet az előkészületekről, amelyből a nagyobbik lányom is alaposan kivette a részét, testvére minden kívánságát (no meg az én belekontárkodásaimat) figyelembe véve. Hátha más is éppen férjhez menni készül, és elleshet néhány ötletet.

A lagzi költségeit úgy próbálták a fiatalok lefaragni, hogy sok mindent saját kivitelezéssel  oldottak meg, és mi ebben maximálisan segítettünk a nagyobbikkal.

A meghívóhoz egy külföldi oldalról rendeltek alapot, amibe egy kis lapra került maga a meghívó szövege. (Bár én felajánlottam, hogy otthon kinyomtatom, ezt a nyomdára bízták, de persze a szöveg, a színválasztás az ő elképzelésüknek megfelelően történt.)






Köszönőajándéknak mézeskalácsot készítettünk, amit szépen ki is festettünk, illetve egy üveg bort kapott minden meghívott, amit maga a vőlegény palackozott. A címkéket a nagyobbik lányunk készítette, nemcsak ezekre a borokra, de a különböző pálinkákra is.












A három koszorúslánynak a varrónőnk varrta meg a ruhákat, és bár sejtitek, de azért elárulom, az is hasonló mentakék volt, mint az egész esküvő egyik központi színe, és volt hozzá egy fehér boleró is, ha netalán hideg lenne.






A kultúrház dekorációit szintén a lányom vette meg, és a díszítés is az ő irányításával történt.








Az ültető kártyákat szintén a nagyobbik készítette, de ezeket már én nyomtattam és vágtam méretre.




A Pinteresten látta meg valamelyikük azt a fát, amihez hasonlót készített a nagyobbik, és amin a vendégek otthagyhatták ujjlenyomataikat. Ezt a képet majd bekeretezik és valószínűleg a nappalijukat fogja díszíteni, hogy mindig szeretettel gondoljanak a nagy napra.




Bár sok mindent lehetne még mondani és mutatni, amit idő és fénykép hiánya miatt nem teszek, de a menyasszony tortát még megmutatom nektek, amit egy cukrász ismerősünk készített, a lányom elképzelése alapján. 



Természetesen minden tökéletes volt: az ifjú pár, a szertartás, az étel, az ital, a vőfély, a zenész, a hangulat, és amiért mindenki nagyon izgult, az idő. Remélem, nemcsak a fiatalok, hanem mindenki számára örök emlék lesz az a nap! Én már alig várom a fényképeket és a videót, hogy tudjak mit nézegetni és  örülni a boldogságuknak (bevallom: pityeregni, mert az esküvő napján nem tehettem meg).


    

2017. május 13., szombat

A Naprendszer bolygói - flipbook és dal

Környezetből az elmúlt hetekben a Naprendszerrel foglalkoztunk, így amellett, hogy a gyerekek tanulmányi munkáját és magatartását az Ózhoz való eljutással értékeltem, gondoltam, legyen egy kis versengés köztük, főleg, hogy már a tanév vége is közeleg. A korábban már bevált projektet vettem elő, és ismét elindultunk meghódítani a Naprendszert. Mivel egy levelezős feladatban is hasonló témájú feladatokat kellett megoldani a versenyző gyerekeknek, így összekötöttem a kellemest a hasznossal: onnan is, a korábbi projektből, illetve a Pinterest-ről is hoztam feladatokat. ITT  megtaláljátok a négy évvel ezelőtti ötleteket, az elkövetkezőkben csak azokat a dolgokat mutatom meg, ami új lesz.

Bár még a gyerekeknek nem mutattam, de találtam egy kis dalocskát (Bolygós dal), amelynek a segítségével könnyebben meg lehet tanulni a bolygók nevét. Hétfőn megmutatom nekik, és ha van kedvük, meg is tanuljuk énekórán.



Bolygós dal 


Idegenek beszélgetése (a nyelv megfejtésén még dolgoznak kutatóink).

Merkúr kicsi, forró, tüzes ez a bolygó,
Vénusz fényes, mint a Nap, ő Esthajnal csillag,
Földön szép az élet, emberek itt élnek,
Marslakó a Marson, ott élhetek, ha akarom.

Nap körül a bolygók, körbe-körbe fogók,
Keringenek ebben, a csillagrendszerben,
Csillagból is sok van, végig a tejútban,
Nem is gondolnád, milyen nagy a galaxis.

Jupiter hatalmas, sok holdat alkalmaz,
Szaturnusz hasonló, ő egy gyűrűt hordó,
Messzi az Uránusz, ott sem él varánusz,
Neptunusz utolsó, ő egy szilárd bolygó.

Nap körül a bolygók, körbe-körbe fogók,
Keringenek ebben, a csillagrendszerben,
Csillagból is sok van, végig a tejútban,
Nem is gondolnád, milyen nagy a galaxis.

Houston, itt nem látok semmi rendellenességet. Vétel.
Nap körül a bolygók, körbe-körbe fogók,
Keringenek ebben, a csillagrendszerben,
Csillagból is sok van, végig a tejútban,
Nem is gondolnád, milyen nagy a galaxis.




A bolygók megtanulásához most egy flipbook-ot használtam, melyet a gyerekek először kiszíneztek, majd a csíkok mentén felnyírtak. A belső oldalra kerültek az elnevezések. Sikerült néhányat elrontani, így a fotózás elmaradt, de természetesen nyomtattam ezeknek a gyerekeknek másik lapot, és jelenleg folyamatban van az elkészítésük.


FORRÁS


FORRÁS

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást, jó tanulást!




Minden egy helyen: Felfedezzük a Világegyetemet

Mivel az elmúlt időszakban negyedikeseimmel a Naprendszerről tanultunk, és egyéb elfoglaltságaim miatt nem volt annyi szabadidőm, hogy új ötleteket valósítsak meg, előszedtem a négy évvel ezelőtti projektet, és azokból válogattam feladatokat. Közben jutott eszembe, hogy ezeket a posztokat is egybegyűjtöm, hogy könnyebben rátaláljak én is, Ti is. (Bevallom őszintén, azt hittem, hogy már régen megtettem, de nem. Így épp itt az ideje.)

1. Négy éve egy erőnléti teszttel kezdődött az egész (ITT találjátok a posztot.):




2. EBBEN a bejegyzésben az erőnléti tesztet végeztük, illetve szörnyeket rajzoltunk dobókocka segítségével. (Dobj és rajzolj egy szörnyet!)







3. EBBEN a posztban egy kis elméleti dologról írtam (sajnos a link már nem él), ugyanakkor puzzle képek segítségével adtak számot a vetítés után a tanulók a megismert űrhajósokról, űrhajókról.






4. Vetítésről, festésről, kártyajátékról szól EZ a bejegyzés.





5. Origami repülőkről olvashattok a bejegyzésben többek között.





6. Bolygós társasjátékot is készítettünk. ITT olvashattok róla.





7. Végezetül egy vetélkedővel zártuk akkor a projektet, és ez valószínűleg az idén is így lesz. Feladatok vannak hozzá, csak nyomtatni kell. ITT találjátok a feladatokat.




Ha tetszik az ötlet, tartsatok velünk!

Jó tanulást, jó játékot!