2017. május 13., szombat

Minden egy helyen: Felfedezzük a Világegyetemet

Mivel az elmúlt időszakban negyedikeseimmel a Naprendszerről tanultunk, és egyéb elfoglaltságaim miatt nem volt annyi szabadidőm, hogy új ötleteket valósítsak meg, előszedtem a négy évvel ezelőtti projektet, és azokból válogattam feladatokat. Közben jutott eszembe, hogy ezeket a posztokat is egybegyűjtöm, hogy könnyebben rátaláljak én is, Ti is. (Bevallom őszintén, azt hittem, hogy már régen megtettem, de nem. Így épp itt az ideje.)

1. Négy éve egy erőnléti teszttel kezdődött az egész (ITT találjátok a posztot.):




2. EBBEN a bejegyzésben az erőnléti tesztet végeztük, illetve szörnyeket rajzoltunk dobókocka segítségével. (Dobj és rajzolj egy szörnyet!)







3. EBBEN a posztban egy kis elméleti dologról írtam (sajnos a link már nem él), ugyanakkor puzzle képek segítségével adtak számot a vetítés után a tanulók a megismert űrhajósokról, űrhajókról.






4. Vetítésről, festésről, kártyajátékról szól EZ a bejegyzés.





5. Origami repülőkről olvashattok a bejegyzésben többek között.





6. Bolygós társasjátékot is készítettünk. ITT olvashattok róla.





7. Végezetül egy vetélkedővel zártuk akkor a projektet, és ez valószínűleg az idén is így lesz. Feladatok vannak hozzá, csak nyomtatni kell. ITT találjátok a feladatokat.




Ha tetszik az ötlet, tartsatok velünk!

Jó tanulást, jó játékot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése