2017. december 11., hétfő

Adventi tevékenységek 5.: Origami sarokkönyvjelzők

Még mielőtt bárki azt mondaná, hogy hol vagyunk már az 5. naptól, sietve jegyzem meg, hogy a tervem, miszerint minden nap meglepem a gyerekeket valamivel, működik (főleg, hogy az iskola is szervez programokat). Csak van olyan dolog, amiről nem készül külön bejegyzés, mivel nem kreatívkodás, és nem feladatlap. Erről majd a végén készítek egy képes összefoglalót. Ugyanakkor mivel csak 5 napot töltünk az iskolában, én csak azokra a napokra készülök. 
Múlt pénteken matek órára vittem egy kis színezős feladatot a gyerkőcöknek, de mivel rajzóránk is volt, így aznap kreatívkodtunk is egy kicsit. Most egy olyan munkadarabra esett a választásom, ami hamar elkészül, és hasznos is.

A tanév elejétől többször adtam már a gyerekeknek könyvjelzőt, aztán valahogy mindig eltűntek. A Pinteresten többféle sarokkönyvjelzőt találtam karácsonyhoz kapcsolódva, így azok közül választhattak a gyerekek. (Érdekes, hogy hóembert 1 tanuló választott, Mikulást pedig senki. Hja kérem, elmúlt a Mikulás!) Az egyszerűség kedvéért, a rénszarvas agancsait nem nyírtuk és ragasztottuk, hiszen használat közben úgyis csak összegyűrődnének, hanem zsírkrétával rajzoltuk meg. Így is aranyos szerintem, persze nem annyira mutatós, de 45 percbe ennyi fért bele. 

Az ötlet több helyről származik, mutatom sorban:

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

Ezen az oldalon előre szerkesztett sarokkönyvjelzők vannak, kíváncsi vagyok, nekünk sikerülne-e úgy meghajtogatni, hogy kijöjjön a kép. A hóember ötlet innen származik, csak ugye a gyerkőcnek kellett megrajzolnia. Javasoltam neki, hogy tegyünk sálat a nyakába, de azt mondta, neki anélkül is tetszik.


FORRÁS

És akkor jöjjön a gyerekek által készített könyvjelzőkről egy kép:


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése