2017. december 19., kedd

Karácsonyi játékos matematikai feladatok

Tegnap már nem volt energiám a többi talált feladatlapot illetve játékot megmutatni, és bár tudom, hogy így nehezebb rátalálni, visszakeresni, arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben mutatom meg a többit. (Aztán remélem, ha legközelebb nekem lesz rá szükségem, könnyedén meg fogom találni én is!) A képek alatti forrásnál megtaláljátok a játékleírásokat, így most azzal nem tölteném az időt. A feladatlapok pedig egyértelműek.

1. Számtáblás összeadás
Tudom, hogy ez a négy tábla majdnem ugyanaz, de gondolkozzatok egy gyerek fejével: más tábla, más játék, így nem válik unalmassá a dolog.

Egyébként ma az egyiket kinyomtattam és levittem, gondoltam jól elszórakoznak majd vele, de volt aki 5 perc után már megunta, és közölte, hogy nem szeretne játszani. Le is lombozódtam rögtön. Emlékszem, nekünk volt egy társasjátékunk, meg a szomszédban lakó barátnőknek is egy, amivel minden nap legalább egyszer játszottunk, és nem untunk rá sose. 

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS



2. Négyet egy sorban!


FORRÁS


3. Dobj és színezz!


4. Képes összeadás


FORRÁS



5. Karácsonyfás piramis

FORRÁS


6. Szimmetrikus kép rajzolása, másolása

FORRÁS

FORRÁS





7. Koordinátás színező


FORRÁS




Melyik kép következik a sorban?

FORRÁS

Ezekkel a feladatokkal fel lehet dobni még azt a néhány napot, ami hátra van a szünetig, de a téli szünetre is jó lehet unaloműzőnek. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, látogassatok el a forrásnál megjelölt oldalakra, nyomtassátok ki a feladatokat, és kezdődhet a játék!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése