2018. január 4., csütörtök

2018-as számtáblás színezők

Mint már az egyik bejegyzésben írtam, újév napját keresgéléssel töltöttem. Nehogy már mosogassak, vagy takarítsak, hogy egész évben azt kelljen csinálnom! Ismeritek a mondást, igaz? Inkább akkor a keresgélés és a feladatkészítés. Az újévhez kapcsolódóan olyan színezőt kerestem a másodikosaimnak, aminek köze van a matekhoz, leköti majd őket a számolás, az elsősöknek pedig egy egyszerűbbet, mivel ők még csak a 10-es számkörben dolgoznak,  a számokat viszont már ismerik.
Találtam is jó párat, közülük az egyik különösen megtetszett. Mivel mi később kezdünk, gondoltam még van időm "magyarosítani", de egy kedves ismerősöm megelőzött. Ugyanazt megtalálta, mint én, és átírta. Hurrá! Aztán kiderült, hogy egy-két dolgon változtatott, így én az eredeti alapján módosítottam az övét, mivel mi még nem tanultuk a szorzótáblát. Az eredetit ITT  találjátok, én csak a módosítottat mutatom. Köszi Bea a munkád!


 


Az elsősöknek szánt színezőnél úgy gondoltam, hogy felesleges az időt azzal húzni, hogy minden mezőt kiszínezzenek, ezért amit az eredeti feketére színezett, én kihagytam a felsorolásnál, és marad fehér.

FORRÁS


Ha tetszik az ötlet, és még nem késő nektek, nyomtassátok ki és kezdődhet a színezés!

Jó játékot, jó tanulást!




2 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy megemlítettél! Már nem is tudom, hány éve találtam Nálad az első ilyen színezőt. Akkor még nem volt körülötte semmi csillivilli, csak egy szimpla 100-as táblán kellett az összeadásoknak, kivonásoknak megfelelően színezni. :) Azt kétszer is átalakítottam a megfelelő évhez, mert ilyesmi nélkül nem telhet el az új év első matekórája. :)
    BÚÉK újra! És köszi az akkoriért is!

    VálaszTörlés
  2. Ez számomra természetes. Igyekszem minden körülmények között korrekt lenni, ami sajnos nagyon sok kollégára nem jellemző. Ezért sem osztok meg ötleteket azokban a csoportokban. :(
    Igen, emlékszem, azt is egy külföldi oldalon találtam, de úgy emlékszem, azon is alakítottam. Általában én is újévi feladatokat szoktam adni az első napokban a gyerekeknek. Remélem nekik is tetszeni fog! BÚÉK nektek is! És szívesen, örülök, ha hasznosnak találod a posztjaimat és az ötleteket, akár az enyém, akár másoké. :))

    VálaszTörlés